Akik csak az elmúlt néhány évben kapcsolódtak be a magyar belpolitikába, elsőre talán el sem hinnék, hogy volt idő, amikor Orbán Viktornak kemény, kényelmetlen kérdéseket is fel mertek tenni az állami televízió műsoraiban. Akik évek óta a közmédiának a mostani hatalom érdekeit egyértelműen kiszolgáló műsorpolitikájához vannak szokva, meghökkennének azon, hogy a jelenlegi kormányfő első miniszterelnöksége idején (1998–2002) Baló György újságíró a közszolgálati adón időnként kemény szellemi küzdelemre tudta kényszeríteni Orbánt, aki a kamerák előtt még azt is bevallotta az interjúsorozat elején, hogy izgul. A hatalomba való 2010-es visszatérése után nem sokkal aztán a kormányfőt a felkészült Mészáros Antónia kérdezgette nem túl keményen, de határozottan: az újságíró a miniszterelnöki interjú után repült is a közmédiából. Sajnos, hosszú évek óta a múlté a magyar választóközönséget szolgálni igyekvő közszolgálati médium.

A Baló-féle interjúsorozatban is szóba került egyszer a múlt, pontosabban a régmúlt. Orbán arról beszélt, hogy olvasta azokat a képviselőházi jegyzőkönyveket, amelyekben a dualizmus idején az akkori ellenzék az Országház építését kritizálta hevesen az elszálló költségek miatt. Ezzel a példával az akkor még fiatal miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti heves politikai viták nem az ő idejében kezdődtek Magyarországon. És valóban, a Parlament építésének elhúzódását olykor éles viták kísérték: ha fellapozzuk a korabeli szó szerinti jegyzőkönyveket, akkor például a Képviselőház 1902. február 28-ai ülésébe ütközünk, amelyben Rakovszky István képviselő kifogásolta, hogy „itt az ország pénzéből 34 milliót elkótyavetyéltek, csak abból a célból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje (…) mert lehetetlen, hogy ne követték volna itt el a legdurvább visszaéléseket. Lehetetlen, hogy itt egyes emberek ne gazdagodtak volna meg törvénytelenül és igazságtalanul”.