Menü


A múlt hatalma

A múlt hatalma
Tisza Kálmán és felesége, Degenfeld-Schonburg Ilona grófnő (Fotó: Wikipedia/Vasárnapi Újság)

Akik csak az elmúlt néhány évben kapcsolódtak be a magyar belpolitikába, elsőre talán el sem hinnék, hogy volt idő, amikor Orbán Viktornak kemény, kényelmetlen kérdéseket is fel mertek tenni az állami televízió műsoraiban. Akik évek óta a közmédiának a mostani hatalom érdekeit egyértelműen kiszolgáló műsorpolitikájához vannak szokva, meghökkennének azon, hogy a jelenlegi kormányfő első miniszterelnöksége idején (1998–2002) Baló György újságíró a közszolgálati adón időnként kemény szellemi küzdelemre tudta kényszeríteni Orbánt, aki a kamerák előtt még azt is bevallotta az interjúsorozat elején, hogy izgul. A hatalomba való 2010-es visszatérése után nem sokkal aztán a kormányfőt a felkészült Mészáros Antónia kérdezgette nem túl keményen, de határozottan: az újságíró a miniszterelnöki interjú után repült is a közmédiából. Sajnos, hosszú évek óta a múlté a magyar választóközönséget szolgálni igyekvő közszolgálati médium.

A Baló-féle interjúsorozatban is szóba került egyszer a múlt, pontosabban a régmúlt. Orbán arról beszélt, hogy olvasta azokat a képviselőházi jegyzőkönyveket, amelyekben a dualizmus idején az akkori ellenzék az Országház építését kritizálta hevesen az elszálló költségek miatt. Ezzel a példával az akkor még fiatal miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti heves politikai viták nem az ő idejében kezdődtek Magyarországon. És valóban, a Parlament építésének elhúzódását olykor éles viták kísérték: ha fellapozzuk a korabeli szó szerinti jegyzőkönyveket, akkor például a Képviselőház 1902. február 28-ai ülésébe ütközünk, amelyben Rakovszky István képviselő kifogásolta, hogy „itt az ország pénzéből 34 milliót elkótyavetyéltek, csak abból a célból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje (…) mert lehetetlen, hogy ne követték volna itt el a legdurvább visszaéléseket. Lehetetlen, hogy itt egyes emberek ne gazdagodtak volna meg törvénytelenül és igazságtalanul”.

Erről szól még a cikk

Erről is olvashat az elemzésben:
• Mit tanult Orbán Viktor a régi parlamenti jegyzőkönyveket olvasgatva?
• Az ellenzék elleni lépései kiolvashatók a múltból?
• Mit tanult az ellenzék a történelemből?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor  

Politikai elemző, A NER uralma alatt címmel fut cikksorozata a Magyar Hangban.

A szerző további cikkei
Lukács Csaba 2025. április 21., 09:33

Megdöbbent amerikai gazdák ezrei tanulják meg, mit is jelentenek a vámok

A Trump egyik legerősebb szavazói bázisához tartozó farmerek eddig azt hitték, hogy ez őket nem érinti.
Lakner Dávid 2025. április 21., 07:00

Tudják-e, ki a lanckenét? Hát a busurmán?

A metrón nem futok pattantyúsokba, kelevézt sem hajítok az ellenség felé, és még ha kártyus is lesz a kezemben, inkább mondom majd kannának vagy faedénynek.
Lakner Dávid 2025. április 21., 07:00

„Ha már nem is üstökös Márai, de bizonyosan állócsillag a magyar irodalomban”

Születésének 125. évfordulója jó alkalmat teremt arra, hogy kultuszának ismét a nyomába eredjünk.
Magyar Hang 2025. április 20., 19:30

Ligeti Miklós: Magyar Péter nem viselhet hadat a saját társadalma ellen

Miért végez a kormány saját magán „érzéstelenítés nélküli élveboncolást”? Mennyit tudott a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank „pénzlenyúlásáról”? Nézze meg Ön is műsorunkat a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával!
Magyar Hang 2025. április 20., 18:58

Ez volt az utolsó – írta Horváth László drogbiztos az MKKP fűlegalizálási demonstrációját látván

Lassan már nemcsak a fű legalizálásáért kell kampányolni, hanem a fű legalizálásáért való kampányolás legalizálásáért is.
Magyar Hang 2025. április 20., 18:30

Mindenki függő: Lementem a játszótérre és tudtam, erről nem szabad beszélni – Bajcsi Norbert

A fiatalember nem híresség, viszont példaértékű és hiteles a felépülése: 20 év szerhasználatot és bűnözést követően 3 évig az utcán élt, míg segítséget kért.
Magyar Hang 2025. április 20., 17:18

Szorgalmasak a filippínók, de nem ezért alkalmazzák őket idénymunkára is

És még megbízhatóak is, ellentétben a magyar munkások egy részével.

A múlt hatalma

A múlt hatalma
Tisza Kálmán és felesége, Degenfeld-Schonburg Ilona grófnő (Fotó: Wikipedia/Vasárnapi Újság)

Akik csak az elmúlt néhány évben kapcsolódtak be a magyar belpolitikába, elsőre talán el sem hinnék, hogy volt idő, amikor Orbán Viktornak kemény, kényelmetlen kérdéseket is fel mertek tenni az állami televízió műsoraiban. Akik évek óta a közmédiának a mostani hatalom érdekeit egyértelműen kiszolgáló műsorpolitikájához vannak szokva, meghökkennének azon, hogy a jelenlegi kormányfő első miniszterelnöksége idején (1998–2002) Baló György újságíró a közszolgálati adón időnként kemény szellemi küzdelemre tudta kényszeríteni Orbánt, aki a kamerák előtt még azt is bevallotta az interjúsorozat elején, hogy izgul. A hatalomba való 2010-es visszatérése után nem sokkal aztán a kormányfőt a felkészült Mészáros Antónia kérdezgette nem túl keményen, de határozottan: az újságíró a miniszterelnöki interjú után repült is a közmédiából. Sajnos, hosszú évek óta a múlté a magyar választóközönséget szolgálni igyekvő közszolgálati médium.

A Baló-féle interjúsorozatban is szóba került egyszer a múlt, pontosabban a régmúlt. Orbán arról beszélt, hogy olvasta azokat a képviselőházi jegyzőkönyveket, amelyekben a dualizmus idején az akkori ellenzék az Országház építését kritizálta hevesen az elszálló költségek miatt. Ezzel a példával az akkor még fiatal miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti heves politikai viták nem az ő idejében kezdődtek Magyarországon. És valóban, a Parlament építésének elhúzódását olykor éles viták kísérték: ha fellapozzuk a korabeli szó szerinti jegyzőkönyveket, akkor például a Képviselőház 1902. február 28-ai ülésébe ütközünk, amelyben Rakovszky István képviselő kifogásolta, hogy „itt az ország pénzéből 34 milliót elkótyavetyéltek, csak abból a célból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje (…) mert lehetetlen, hogy ne követték volna itt el a legdurvább visszaéléseket. Lehetetlen, hogy itt egyes emberek ne gazdagodtak volna meg törvénytelenül és igazságtalanul”.

Erről is olvashat az elemzésben:
• Mit tanult Orbán Viktor a régi parlamenti jegyzőkönyveket olvasgatva?
• Az ellenzék elleni lépései kiolvashatók a múltból?
• Mit tanult az ellenzék a történelemből?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor  

Politikai elemző, A NER uralma alatt címmel fut cikksorozata a Magyar Hangban.

A szerző további cikkei
Ugrás az oldal tetejére