Ha nem tudnánk, hogy Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, a kormányfője beszédei – beleértve a legutóbbi tusványosi előadását is – alapján akár azt is hihetnénk, hogy egy Nyugat-ellenes szövetségi rendszer tagja az ország. Pedig dehogy… Vagy mégis?

A Nyugatot megrengető 2008–2009-es világgazdasági válság, Kína felemelkedése tovább erősítette Orbán Viktor nyugati szövetségi rendszerrel szembeni amúgy is meglévő kritikai attitűdjét. A Fidesz már a 2010-es kormányváltás előtt kapcsolatba lépett a putyini Egységes Oroszország elnevezésű párttal, innentől kezdve máig ható fordulat következett be a magyar kormánypárt Oroszország-politikájában, amelynek lényege a korábbi ellenérzések feladása és a mind szorosabb együttműködés a Vlagyimir Putyin vezette orosz állammal, amelyet még a 2022-ben kirobbant orosz–ukrán háború sem tudott megszakítani. Pedig a nyugati szövetségesek, különösen az USA, éppen az Oroszországgal való szakítást – benne az orosz energiafüggés nagy fokú csökkentését – elvárták volna, miután egyértelmű egzisztenciális fenyegetést látnak az oroszokban. A háború óta az oroszokkal való további együttműködés, a Putyinnal való személyes tárgyalások súlyos tabutörésnek és sértésnek számítanak a nyugati szövetségi rendszer szemszögéből nézve. Máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, miért ragaszkodik ennyire csökönyösen Magyarország vezetése az Oroszországgal való kapcsolathoz, bár Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című könyve ment eddig a legmélyebbre ennek kiderítésében.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 15-ig kapható 2024/32. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!