Míg Nyugaton popsztároknak kijáró népszerűség övezte, hazájában – köszönhetően a putyinista propagandának – jobbára a birodalom sírásójaként tekintenek a múlt héten 91 éves korában elhunyt Mihail Gorbacsovra. A Szovjetunió utolsó államfőjére Zolcer János dokumentumfilmessel, Gorbacsov egykori közeli ismerősével és Jeszenszky Gézával, az Antall-kormány külügyminiszterével emlékeztünk. Szóba került az is, milyen olvasatai lehetnek Orbán Viktor gyászszertartáson való megjelenésének.
Nem volt egy korszakalkotó filozófus, nem voltak nagy elméletei, de mindig közérthetően, tömören és nyíltan kommunikált. Az ő nagy felismerése az volt, hogy nem lehet úgy tovább élni, ahogy addig, vagyis a nyolcvanas évek derekáig mentek a dolgok. Egyszerűen élt, közvetlen volt, szívesen beszélgetett az emberekkel, ami miatt sokszor került kellemetlen helyzetbe. Washingtoni látogatásakor például Raegan elnöknek kellett rá várnia azért, mert a találkozó helyszíne felé tartva megállíttatta a konvojt és kiszállt, hogy váltson néhány szót az emberekkel – emlékszik vissza Gorbacsovra Zolcer János dokumentumfilmes, akit a kétezres évek eleje óta barátság kötött a Szovjetunió utolsó elnökéhez. Zolcer még 2001-ben kérte fel Gorbacsovot az akkor még élő, a XX. század történelmét meghatározó politikusokról szóló portréfilmsorozata riporterének.
Gorbacsov és Vlagyimir Putyin viszonyáról szólva Zolcer János elmondta: eleinte, Putyin hatalomra kerülése után még volt nexusuk, de ahogy mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Putyinnak birodalmi törekvései vannak, és vissza akarja állítani a Szovjetuniót, amihez diktatórikus eszközöket is bevet, megszűnt a kapcsolatuk. – Ellenzéki volt, amennyire lehetőségei engedték.
Tapasztalta, mi jár azoknak, akik ki merik nyitni a szájukat, de a résztulajdonában álló lap, a Novaja Gazetán keresztül igyekezett teret adni a kritikus hangoknak is, amihez – ismerve az oroszországi viszonyokat – nagy bátorság kellett – emelte ki az egykori barát, megjegyezve: az utóbbi években nem a félelem, hanem a megromlott egészségi állapota és megkeseredés miatt nem emelte fel a szavát.
Az egykori elnököt bántotta az is, hogy míg Nyugaton elismerték világpolitikai érdemeit – a Szovjetunió tagköztársaságainak és a keleti blokk országainak visszaadott függetlenséget, a többé-kevésbé békés átmenet lehetőségét, illetve a rövid és közepes hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kötött INF-szerződést –, addig egyetlen kelet-európai országtól sem kapott kitüntetést, holott ez az régió, amely nagyon sokat köszönhet neki. Keserűségét emellett táplálta az is, hogy a putyini Oroszországban ő lett kikiáltva a haza ellenségévé, akinek köszönhető a szovjet birodalom széthullása.
Zolcer János szerint a jelenlegi hatalmi célokról sokat elárul, hogy Putyin Gorbacsov temetésén nem, az áprilisban elhunyt szélsőségesen nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij temetésén azonban megjelent. (Zsirinovszkij 1991-ben a Gorbacsov elleni puccsban főszerepet játszó Rendkívüli Helyzet Állami Bizottságát támogatta.)
– Magyarország Szovjetunióval és a későbbi Oroszországgal kapcsolatos politikáját Antall József úgy foglalta össze, hogy ha leveszik a kezünkről a bilincset, akkor mi baráti jobbot nyújtunk. Gorbacsov ebben maximálisan partner volt, és ennek lehetőségét is ő teremtette meg, hiszen ajtót nyitott a szovjet csapatok kivonása előtt – fogalmazott megkeresésünkre Jeszenszky Géza. A rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott kormány külügyminisztere felidézte: magyar kormánydelegáció tagjaként kétszer találkozott Mihail Gorbacsovval: 1990 novemberében a párizsi charta aláírásakor az Antall-kormány képviselőivel volt az egyik különtalálkozója a szovjet delegációval, ahol konkrét megállapodás nem született, de a felek megerősítették jó kapcsolatukat. A második találkozóra 1991. december 6-án került sor, ahol Gorbacsov és Antall József aláírta a Szovjetunió utolsó nemzetközi szerződését, majd néhány órával később az Orosz Föderáció első nemzetközi megállapodását – immár Jelcinnel. A két szöveg tartalmilag megegyezett egymással.
– Gorbacsov a nacionalista Putyin számára egy rossz, nemkívánatos alakja volt Oroszország legújabb kori történelmének. A világ többi részén azonban hősként tisztelték, mivel megteremtette a békés átmenet lehetőségét. Közép-Európa és az egykori szovjet tagköztársaságok számára pedig felszabadító. Hiszen ezekben az országokban nem a második világháború utáni „felszabadítók” hozták el a szabadságot, hanem Gorbacsov – fogalmazott az egykori külügyminiszter, hangsúlyozva: a blokk összeomlásáért nagyon sokat tettek a kor politikusai, Margaret Thatcher, Helmut Kohl vagy épp II. János Pál pápa, de Gorbacsov nélkül az egészből nem lett volna semmi.
A volt külügyminiszter röviden kitért a néhai elnök temetésére, illetve az azon megjelenő magyar delegációra is, amelyet Orbán Viktor vezetett és tagja volt Kónya Imre, az Antall-kormány belügyminisztere is. Üdvözlendőnek nevezte, hogy Magyarország a legmagasabb szinten képviseltette magát a végső tiszteletadáson, hiszen olyan embertől búcsúztunk, akinek hazánk nagyon sokat köszönhet. Különösnek tartotta ugyanakkor, hogy a magyar delegációban miért nem lehetett ott Németh Miklós, aki a pártállami rendszer utolsó magyar miniszterelnökeként a békés átmenet előkészítésében történelmi szerepe volt. Gorbacsovval számos megbeszélést folytatott, és ezek vége egyezmény volt a szovjet megszálló csapatok kivonásáról. „Örülök, hogy az egykori Antall-kormány tagjai közül a belügyminisztert magával vitte Orbán miniszterelnök, és mivel nem vagyok hiú, szerepelni vágyó ember, nem veszem zokon, hogy én nem lehettem jelen az általam nagyra tartott államférfi temetésén” – fogalmazott Jeszenszky Géza.
Szerinte a magyar delegáció temetésen való részvételének több olvasata is lehetséges, ami egyaránt kedvező a hintapolitikát folytató miniszterelnöknek. Az egyik szerint most azt demonstrálta, hogy a Nyugat és Oroszország szembenállásának idején ő lerója kegyeletét a putyini ellenzék egyik meghatározó alakjának ravatala előtt. A másik olvasat pedig Európának szól: „mi ott vagyunk, ti nem”. A valósághoz ugyanakkor hozzátartozik – tette hozzá a volt külügyminiszter – hogy a nyugati vezetők többsége ki van tiltva Oroszországból és aki nincs, az sem vállalta fel annak kockázatát, hogy a moszkvai temetésen való megjelenést esetleg a putyini háborús politika elfogadásaként értelmezzék. Megjegyezte, hogy háborús időkben nem szokás az ellenséges ország egyébként nagyra becsült személyi- ségeinek temetésére járni, Ferenc József temetésén sem volt ott senki az akkori uralkodók közül, pedig mindenki elismerte az érdemeit. – Orbán moszkvai megjelenése akkor lett volna igazán értékes és bátor politikai tett, ha egyúttal kijelenti, hogy Ukrajnában akkor lesz béke, ha az orosz csapatok kivonulnak. Ilyet azonban nem hallottunk – tette hozzá Jeszenszky Géza.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/37. számában jelent meg szeptember 9-én.
