A Pegasus csak póni a kormány új fegyveréhez képest
A rendőrség kamerát telepít egy oszlopra a Tisza Párt rendezvényén Budapesten, az Oktogonnál 2025. március 15-én (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)

Többszörösen jogsértő a Pride betiltása és a tüntetők MI-alapú megfigyelése, amely akár a totális állami megfigyelés nyitánya is lehet – figyelmeztettek a Magyar Hangnak nyilatkozó szakértők. A békés gyülekezés a magyar és az európai jogrendszerben egyaránt alapjog, korlátozása ellentétes az EU Alapjogi Chartájával és az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A gyermekek védelmére hivatkozó tilalom azonban más jogszabályokba is belepiszkál: annak apropóján, hogy Pride-on való részvételt (akár 200 ezer forintos pénzbírsággal sújtandó) szabálysértésként azonosítja, felülírja a vonatkozó szabálysértési törvényt is. 

A módosítás szerint az engedély nélküli tüntetéseken vonulókat arcfelismerő szoftverekkel lehet azonosítani, és nem csak a megmozdulás szervezőit, de a résztvevőket is büntethetik. A szigorítás ennél tovább megy: eddig csak az elzárással büntethető szabálysértések (például lopás, sikkasztás, orgazdaság) esetében kérhette a rendőrség az arcfelismerő szoftverek bevetését, mostantól bármilyen kihágás jogalapot képez rá. 

• Miért jelenthez mindez fegyvert a hatalom kezében?
• Milyen szabályozást sértene meg kormány a melegfelvonulás résztvevőinek „szkennelésével”, és mekkora uniós bírság jár ezért?
• Mi is az a Szitakötő projekt, és miért kockázatos a kínai gyártmányú térfigyelő kamerák tömeges jelenléte az országban?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 3-ig kapható 2025/13. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!