„Ím, az Egyszerű Történelem!
A Múltról az Időt,
mint üvegkoporsófödőt leemelem.”
(Juhász Ferenc)
Egy szerdai napon, 1960. október 12-én a New York-i székhelyű Egyesült Nemzetek Szervezetének 902. plenáris ülésén egy Nyikita Szergejevics Hruscsov nevű, 70 éves politikus, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára a szónoki emelvényhez lépett, majd jobb lábáról lehúzta a cipőjét, és a feje fölé emelte. A pulpitusa mögötti karzaton a hirtelen mozdulat igencsak ijesztően hatott, ugyanis az ott ülők tudomással bírtak róla, hogy az oroszoknak már sokféle fegyverük atomtöltetű, a nukleáris lábszag áradásából attól ijedtek meg, hogy a szónok kezében a cipő explodálhat is. Ez ugyan nem következett be, mert Nyikita Szergejevics a cipővel a pulpitus tetejét kezdte verni, és azt ordította: „El fogunk titeket temetni!”
Harminc év szorgos, kitartó törekvése kellett hozzá, míg államalakulatuk magát temette maga alá. A szovjet cipő ilyetén való alkalmazása a kor világtörténelmének mulatságos mozzanatává lett, a több csapással egy csapásra verte szét a politikai kultúra addigi kereteit. Magam a Hruscsov nevűnek tombolásától számolom a globális semmin nem csodálkozás egyre kifinomultabb megszokását.
Az úton haladva, minden technikai fejlődésének dacára nagyvilágunk a feltartóztathatatlannak tűnő káosz ellen szellemi leépülésével védekezett – holott felelősebb lett volna talán épp ellenirányba tartani. Csak hát a történelem néha összecsuklik, aztán kicsit meggyógyul, majd hirtelen minden ok nélkül maga alá csinál, végül szégyenében rövid ideig engedi tisztába tenni magát. Most épp az a helyzet, hogy élvezi immunbetegségeit, és nem bír magával.
Nomen rithimos eorum cum signo: jelen korszakban a történelem Trump óta idióta, benne Putyin heccel sunyin. (Ebből se lesz gyerekmondóka!)
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!