
A táj kioltja a mondanivalót. Ezt találta mondani egyik barátom, amikor leült a kertben, szemben a Badacsonnyal a diófa alá. A rakott kőfallal keretezett kép (képzet, majdnem képzelet) közepén megpihenve elfelejtett mindent, pedig annyi mindent akart mondani, elmesélni, hogy mit gondol a háborúnak véget vetni nem akaró Oroszországról, az MNB elcsalt ötszázmilliárdjáról vagy épp azokról az emberekről és folyamatokról, akik és amik épp a tájat, a környezetet égetik el mondanivalójuk miá. (Mindaz, amit el akart mondani, már bele volt írva a tájba. A napsütötte bányaudvarok kihasított kőfalába, a meddőhányó haragoszöld púpjába, a hegytetőn dacos taréjként hullámzó fák sűrűjébe.) Sokszor gondolkodom ezen én is itt. Hogy Jókai hosszú leírásai nem csupán a jelen nem lévő olvasó képzeletének megsegítésére írt mondatok, miáltal elképzelhetik a tájat, ahol a regény egyik, másik eseménye lezajlik, hanem valóban és egyszerűen csak azok a gondolatok, amelyek eszébe jutottak, amikor a tájjal szembenézett. A táj szembenéz a tájjal, és elbeszéli magát. Mint Malevics Fekete négyzete, noha annak érzékelése – látszólag – éppen ellenkező elvek szerint működik. A hegy csak hegy. De mit ért ebből az, akinek a táj csak valami elvont gondolat mimézise, utánzása hazának, felcímkézett múltnak, geopolitikának és gazdasági működésnek.
Nemrégen Pesten jártunk, és Budapest egyik legjobb bárja, a Nemdebár felett volt szállásunk Anival. Az első emeleti erkélyünk alatt hajnalig vitázott, évődött a tömeg, mely tömegnek nem sokkal azelőtt, hogy pár méter magasból lenézhettem volna rá, mi magunk is része voltunk. Vitáztunk politikáról, a jövő évi választásról mi is. A vidékről, sőt a tájról is szót ejtettünk, távoli és új otthonunkról, a Badacsonyról, melyre e pesti perspektívából egészen másképp tekint az ember, mint amikor már (majd) hazaért belé. Boldog, párizsias gondolatszabadság! Back to black… Mielőtt aludni tértünk volna, megnéztük a városmajori templom előtt Mohácsi András remek szobrát, mely a kerületben egykor működő nyilas kommandók áldozatainak állít emléket. A történelmi táj is beszédes, András szobrai pedig mindig mintha a valódi TÁJ darabjai lennének. Részek belőlünk. Hazaérve aztán szétnézek a hegy bazaltjain.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!