A stég vége

Ladó meglepődött a meghívón. Nem azon, hogy kerti partira invitálták, elvégre különösebb beképzeltség nélkül is tisztában lehetett azzal, hogy már csupán ténykedésének jellege révén is a város megbecsült személyiségének számít, legalábbis bizonyos körökben, és emiatt egyeseknek fontos pont hozzá dörgölőzni. A meghívó szövege azonban furcsa és sejtelmesen szűkszavú volt. Golobovics azt jelezte benne, hogy fontos bejelentésre készül, amely szeretett városuk mindennapjaira is kihat, úgyhogy szeretné megadni a módját. Várja tehát házának kertjébe mindazokat, akikhez baráti, munka- vagy egyéb kapcsolat fűzi. (Az „egyéb”, legalábbis Ladó számára, kissé pajzánnak tűnt.)

Golobovics évek, de talán évtizedek óta ostromolta az önkormányzatot azért, hogy utaljanak ki számára egy műteremlakást. Rendre azt a választ kapta, hogy a város természetesen nagyra értékeli a művészetét – és ezt számtalan módon kifejezésre is juttatta –, ám sajnos a szűkös költségvetésbe ez nem fér bele, nem beszélve arról, hogy alkalmas helyiség sem áll rendelkezésre. Golobovics e mögött rendre politikai indíttatást sejtett, függetlenül a hatalom aktuális színezetétől. Legutóbb, már interjún kívül, hosszan fejtegette is Ladónak, hogy közmondásosan senki nem lehet próféta a saját hazájában, de hát mindig az utókor dönt. Amit ő megért, csakhogy az ember hiú, és szeretné még életében megtapasztalni a sikert.