A tehetetlen szocialisták kongresszusa

Ejnye már, nem túlzás ez egy kicsit? Minek olyan pártról írni, amely a mérvadó közvéleménykutatások szerint önállóan be sem jutna a parlamentbe? A baloldal, különösen az annak részét alkotó szociáldemokrácia hagyatéka tiszteletet parancsol. Fokozatosan elfogadva a kapitalizmus létezését, sikerült javítaniuk a tömegek életén, javarészt hozzájuk köthetők az 1950–60-as évek nyugati jóléti államai. Egyik német vezetőjük, Otto Wels 1933-ban a nácik felhatalmazási törvénye ellen szólalt fel a Reichstag ülésén, egy olyan történelmi pillanatban, amikor az életével játszott bátor kiállása miatt.

A magyar szociáldemokráciának nem sikerült azt a stabilizációs faktort betöltenie, mint a nyugati elvtársaknak. Mégis, Kéthly Anna neve már a Horthy-korszakban fogalommá vált mint a szegények, munkások helyzetének javításáért szenvedélyesen, ugyanakkor szakszerűen kiálló politikusé. Csakhogy Magyarországon a kommunisták felülkerekedése elvágta a szociáldemokrácia fejlődését, és az 1989/90-es rendszerváltás után is inkább a paródia, mintsem a komoly politikai fejlődés jellemezte az imitt-amott felbukkanó szociáldemokrata pártocskák tevékenységét. Így aztán a reformkommunistákból kinőtt Magyar Szocialista Párt lett meghatározó a politikai ideológia ezen oldalán, méghozzá három kormányzati ciklust is vállalva. Az MSZP felelőssége elvitathatatlan a liberális demokrácia 2010-es bukásáért, hiszen a rosszul sikerült gyurcsányi kormányzás Magyarországon hosszú időre lejáratta nemcsak az MSZP-t, hanem a nyugati típusú demokráciát is.

• A pufajkás, exkommunista Horn Gyula inkább tiszteletben tartotta az ellenzék jogait, mint mostanában Orbán Viktor.
• Az ész nélküli fiatalítás, a női kvóta már a 2000-es években kezdte éreztetni káros, mérgező hatásait.
• Kit terhel a legnagyobb felelősség az MSZP-ben az elmúlt évekért?

A teljes cikket a Magyar Hang október 28-án megjelent, 2022/44. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!