
Már az is szégyellni való „hőstett”, hogy Gulyás Gergely azok után, ami jó ideje borzolja a közéletre fokozottan figyelő emberek idegeit (Matolcsy és társai, akik magánszámlái és pénztárcái elveszítették közpénzjellegüket), ki mer állni az általuk szalonképesnek ítélt sajtótermékek újságírói elé, hogy elővezesse a kormányinfónak mondott maszatoló mellébeszélését.
Előre jelzem: nem szoktam, mert nem szeretem nézni ezt a finomkodó kérdezz-feleleket, főként, mert többet tudok meg az igazságot fölfedni igyekvő kérdésekből, mint a hivatalossá emelt hazudozásra épülő válaszokból. Minap véletlen tolta elém az odafigyelésre kényszerítő számítógépem a kormányinfó azon perceit, amelyet a Hvg-t képviselő Lengyel Tibor és a kormány Gulyása töltött ki. Az első percek az újdörögdi gránátos tragédiáról szóltak, csupa magyarázkodás, mismásolás, és sajnos még az is morbiddá lett szerencsétlen válasz volt, hogy a gyógyulás folyamata hosszú és nehézkes lesz. Egyrészt ez a személyes és családivá nőtt tragédia nem „esemény”. Másrészt miféle gyógyulásról beszélt Gulyás? A mindkét kezét elveszítő nő esetében gyógyulásról nem beszélhetünk, legfeljebb a testi, lelki sebek hegedéséről.
Ezt követte a miniszter eszmefuttatása a március 15-ei poloskázásról. A kérdés egyszerű: mennyire hazafias, ha Orbán Viktor a nemzeti ünnepen kiátkozza, pokolra küldi és lepoloskázza azokat, akik vélhetően nem értenek egyet vele? Hogy viszonyul ez az ünnep méltóságához?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 10-ig kapható 2025/14. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!