A valóság nem kér fegyverszünetet

A beregi Gyürében egyszer csak kigyulladt egy ág a magasban, miközben a fák hajladoztak, a vezetékek himbálóztak. A bihari Sápon szabályosan kettétört a református templom tornya, körülötte, a Hajdúságban pedig sorra tépte le élelmiszerboltok tetejét a tomboló vihar. Szegeden egy gigantikus födém úgy emelkedett a magasba, mintha óriás keze emelte volna le a toronyszerű építményről. A pécsi utcákon hömpölygő villámáradat úgy sodorta végig a kukákat, mintha csak üres sörösdobozok lettek volna. Mozdíthatatlannak hitt fákat csavart ki a szélvész, borsónyi jégdarabok sorozták országszerte a hajlékokat. Hétfőről keddre virradóan volt olyan pillanat, amikor 366 723 fogyasztó volt áram nélkül, sok út vált járhatatlanná, az ország vasúti közlekedése összeomlott. Sokan érezhették úgy idehaza, hogy hirtelen a Kárpát-medencében valamiféle közvetlenül ránk mért sorscsapásként elevenedett meg hétfőn a Jelenések könyve. Hiszen most a mi csapunkból nem folyik a víz, a mi boltunk maradt zárva áramszünet vagy súlyos rongálódás miatt, a mi házunk előtt dőlt ki fa, jobb esetben az utcára, rosszabban az autónkra.

Ez most nem olyan, mint amikor a távoli Texasban ragad el életeket a villámárvíz, az Ibériai-félsziget marad napokig áram nélkül, vagy épp Csehországban jelenik meg először a tornádó. A kaliforniai erdőtüzeket a leégett házukról szomorúan posztoló mozicsillagok ugyan valamivel közelebb hozzák hozzánk, de amikor az egyik dél-pesti kerületben, mintegy fél kilométerre a falanszterszerű lakóparkoktól kap lángra mintegy tizenkét hektárnyi tarló, akkor azért már tényleg összerezzenünk. Pláne amikor látjuk, hogy Budapest első és második kerületéből is érkeztek tűzoltók a helyszínre. Akik mintegy mellesleg közlik is, hogy ha most az illetékességi területükön valami meggyulladna, akkor Székesfehérvárról kellene segítséget kérniük…