A XXI. század messze van

A XXI. század messze van

Jakab Péter Jobbik-elnök baloldali háttér előtt (Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala)

Bár jelenleg mindenki a labdarúgó-Eb mérkőzéseire figyel, Magyarországon egy másik bajnokság is zajlik, ahol hat csapat játékosai küzdenek a továbbjutásért. Azonban míg a fociban az eredmény mindig a pályán dől el, és nem a csapatok előzetes megegyezésén múlik – vagy ha mégis, azt bundának nevezik –, addig a politikában jóval nagyobb szerep jut az „öltözőkben” nyélbe ütött megállapodásoknak. Így is van persze, aki bundát kiált, és az előválasztás tisztaságát félti az ellenzéki pártok által kötött, gyakran elvtelennek tűnő alkuktól. S még ha ez túlzásnak tűnik is – mintha egy másik játék szabályait kérnénk számon azon, amely épp a pályán zajlik –, kétségtelen, hogy a sorra bejelentett kölcsönös visszalépések időnként egészen váratlan eredményeket produkálnak.

A legnagyobb felzúdulást a Demokratikus Koalíció és a Jobbik között köttetett megállapodások váltották ki, illetve az, hogy a jobboldali ellenzéki párt Zuglóban nem a Momentum színeiben induló Hadházy Ákos, hanem az MSZP és a DK által támogatott, sokak számára a régi baloldal legrosszabb arcát képviselő Tóth Csaba mellett tette le a garast. A Jobbik persze könnyen – és lényegében joggal – érvelhet amellett, hogy e döntések során a puszta politikai racionalitás vezérli: azoknak a pártoknak a javára lép vissza a számára nyerhetetlen fővárosi körzetekben, amelyektől a legfontosabbnak tartja a viszonzást a saját jelöltjei számára vidéken. (Tóth Csaba esetében ráadásul olyan indulóról van szó, aki 2018-ban képes volt egyéniben győzelmet aratni a Fidesszel szemben.) De ezzel együtt is érthető az a sokakban megfogalmazódó félelem, hogy az efféle alkuk főként a pártok erőviszonyainak bebetonozását szolgálják, ellehetetlenítve ezzel az ellenzéki oldal megújulását.

Erről is olvashat a cikkben:
• Miért nem valósult meg a „XXI. század pártjainak” szorosabb együttműködése?
• Miért nem érdemes meglepődnünk azon, ha egy DK-s politikus portréja alatt a Jobbik logója díszeleg?
• Lesz-e legközelebbi lehetőség, ha 2022-ben nem nyer az ellenzék?

A teljes cikket a Magyar Hang június 25-én megjelent 2021/26. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!