
Tévedtem, amikor ezeken a hasábokon azt írtam, a reformátusok nagy tisztázó gyűlést tartanak január 29-én. A gyűlés megvolt, a tisztázás elmaradt. A Református megújulás címmel tartott konferencia a Ráday Házban volt, élénk érdeklődés közepette. Nem tudjuk, mi történhetett a bő egyhavi rákészülés alatt, mindenesetre a fővédnök Református Zsinat Elnökségi Tanácsa, azaz a négy püspök levélben közölte: távol maradnak, hogy „személyes jelenlétünkkel semmilyen módon ne befolyásoljuk sem a meghívott véleményformálókat, sem azokat, akik a résztvevők soraiból szólnak majd hozzá az elhangzottakhoz”. Az embernek az volt az érzése, ők inkább önmagukat akarják megkímélni esetleges befolyásolástól…
Történt, ami történt, az első felszólaló, maga az egyik főszervező, Kodácsy Tamás lelkész, sárospataki egyetemi docens mindjárt az első bekezdésben közölte, hogy ez a rendezvény nem fogja felszólítani semmire Balog Zoltán püspököt. Így is lett. A hallgatóság nívós előadásokat kapott a református egyház alapítóinak és nagy gondolkodóinak nézeteiről a kegyelem kérdésében, az egyházfegyelem dolgaiban, aztán a Magyar Református Egyház és a régibb kormányhatalmak, politikai rezsimek viszonyának tárgyában, sőt elméletileg, teológiailag is az egyház és a hatalom kapcsolatáról stb. Egy szó mint száz, igényes, színvonalas rendezvény volt. Sőt akár bravúrosnak is mondhatjuk, hogy sikerült hatórányi előadást, tucatnyi előadót rávenni, úgy beszéljen a lényegről, hogy nem mondja ki.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 20-ig kapható 2025/7. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!