
Sokkal több 13 év alatti fiatal került be a rendszerbe könnyű testi sértéssel 2022-ben, mint a megelőző években – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) lapunknak megküldött tájékoztatásából. Ha az összes bűncselekményt nézzük, 2020-ban 1733, tavaly viszont már 2352 gyermekkorú elkövetőt regisztráltak. A növekedés több, mint harminc százalékos.
A rendőrségtől néhány hete kértük ki az adatokat, miután Debrecenben ismét összeverekedett két fiatalkorú, az egyik lány részéről pedig egy kés is előkerült. A tizenhat éves fiatallal szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás.
Az utóbbi időszakban ezen túl is úgy érezhetjük, megnövekedett a fiatalok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.
• Érdeklődtünk az ORFK-nál, hogy a tavalyi évben hány hasonló eset történt.
• Hány fiatal- és kiskorú követett el valamilyen bűncselekményt, ezek között mennyi volt a súlyos, akár életveszélyt okozó testi sértés?
• Javultak vagy romlottak tavaly a statisztikák a korábbiakhoz képest?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!