
Karinthy halhatatlan bon mot-ja szerint a házasság két ember között létrejövő szövetség olyan bajok leküzdésére, amelyek amúgy, a házasság nélkül nem is lennének. Valami egészen elképesztő elszántsággal készül előnytelen frigyre lépni dicső kormányunk is. „Az akkumulátor-nagyhatalom leszünk” csábító ígérete ugyan az idősebbeknek és a történelemben valamelyest jártasoknak némileg ismerős lehet, de talán picit nagyobb a realitása, mint anno a „vas és acél országa” vagy az alföldi gyapottermesztés tervének. Ám ha nemsokára terjedni kezdenek a hidrogén hajtotta járművek, a „picit nagyobb realitás” hamar semmivé foszlik.
A környezeti szempontokból eleve nem túl vonzó menyasszonyért azonban irreális áldozatokat kell hoznia a kis magyar vőlegénynek. Először is óriási, sok esetben jó minőségű termőterületeket kell adni, amin majd megépülnek a közös hajlékok. És ezek költségéhez még sok-sok milliárd jó (?) magyar forinttal is hozzá kell járulni. Sokak megítélése szerint már ezek is túl nagy árat jelentenek, pedig még csak most jön a java.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!