Álmomban Afrikában jártam,
szikrázó, dús mezőkön...
A fák törzséből kaucsuk ömlött
és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt...
És mentem meztelenül... a tikkasztó nap
ruhát vetett rám sűrű hősugárból...
És a vadállat szőre közt a villany
szikrája fénylett álmatag szemembe...
S itt minden: állat, növény, kő meg én,
mind tudtuk, hogy mit hol kell megkeresni...
Ím, itt a víz hűs kortya... itt a banán,
itt meg a mézga, mindre rátalálhatsz.
S a forró csendben, a hő némaságban
mindennek hős, rikoltó szája volt.
Szivükkel és szagukkal kiabáltak
a dolgok ott, a mély kék ég alatt...
Színek s szagok, mint élő transzparensek
feszültek ott az éternek falán...
Álmomban Afrikában jártam,
s még vissza sem jöttem onnan talán...
(Somlyó Zoltán)
Ezt a mostani cikket egyszer már megírtam. Álmomban. Kézzel írtam, amikor ébredezni kezdtem, épp befejeztem, ágyról kilógó csuklóm és ujjaim a levegőben még harmonikusan követték az utolsó mondat betűinek kalligráfiáját. Most a számítógépem tasztatúráján harapós kedvvel pötyögtetek, hogy hülye fejjel nem mentettem el a cikket. Higgyen nekem az olvasó, álmomban biztos voltam benne, hogy nagyon jó írás volt, nem úgy, mint most, amikor kétségekkel telve újra neki kell fognom ébren.
„Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom”, írta feltételezésem szerint valószínűleg ugyancsak ébren Umberto Eco.
Igen, álmomban azt álmodtam, hogy az írásom arról szól: jó irányba halad az ország, és az írásomban ebben is biztos voltam, nem, mint most, amikor nagyon bizonytalanul, teli kétséggel fogalmazom mondataimat. Ébredezés közben még nagyon jól is éreztem magam, elégedett voltam, hogy egy javuló világról írhattam, amikorra azonban tudatom beért a valóságba, hirtelen kezdtem visszavágyakozni az álmomba. Vagyis tudomásul kell vennem, hogy jó érzéssel, megnyugodva, elégedetten befejeznem egy írást egyelőre csak álomvilágban lehet. Viszont legalább egyben ébren is biztos vagyok, mégpedig abban, hogy álmom fontos üzenetet hordoz, amelyet saját magamnak küldtem, meg hogy sajnos meglehet, mint már annyiszor: megfejtése tévútra vezet. Például hamis reményekhez, vagy épp az indokolatlan rosszhiszeműséghez. Az előbbiben részemről érthetően sok a fenntartás, miközben azt is belátom, hogy az utóbbiban meg igencsak szégyellnivaló a szkepszisem.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 2-ig kapható 2024/51-52. karácsonyi dupla számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
