Egy falu, ahol nem tragédiának fogják fel a magas átlagéletkort, hanem építenek rá

Alsómocsolád egyetlen kocsmájában nem mondanak semmi bántót a 320 fős baranyai falu nyolc országból érkezett beköltözőire. „Nincs velük baj” – jegyzi meg Pandúr Imre az ivó pultjánál ücsörögve, majd kis szünet után azt is hozzáteszi: „sőt”. Pedig Imre bácsi ruházata szerint igazi lokálpatrióta, hiszen pólóján felirat hirdeti, hogy viselője tagja az Alsómocsoládiak Baráti Körének.

Hogy ezek itt helyben miért nem számítanak ellentmondásnak, arról Dicső Lászlót, a település független, a rendszerváltás óta hivatalban lévő polgármesterét is megkérdeztem. Az alsómocsoládi polgármesteri hivatal előtt álló fatáblán az olvasható, a falu törekszik arra, hogy harmóniában legyen a természettel, mégis lépést tartson a modern világgal. Dicső a két, egymást kizárónak tűnő jelenséget úgy húzza össze, hogy a „múltból, alapértékeinkből táplálkozunk, viszont látjuk, merre megy a világ, amelyben nem szeretnénk egy zárvány lenni”.

Az összefogás mocsoládi vonás

– Úgy vagyunk benne a világ sodrásában, hogy tudjuk, kik vagyunk, mit és miért cselekszünk. Tudjuk, hogy a világ sok problémáját nem nekünk kell megoldani, viszont összefogunk a sajátjaink leküzdése érdekében – mondja a polgármester a Magyar Hangnak, aki szerint nem az ő településvezetésével indult el mindez, létező mocsoládi vonás volt már korábban is, ahogyan az összetartás is. Dicső erre egy rendszerváltás hajnalán történt esetet idéz fel, amiről akkoriban így írt a régió újságja, a Dunántúli Napló: „Alsómocsoládon tizenöt hektárnyi erdő osztatlan közös tulajdonban maradt, melynek hetvenhét tulajdonosa van. Kezdetben ugyan voltak viták, mert volt, akinek a tulajdonlapján nem szerepelt erdő. Nekik felajánlották, hogy a földhivataltól hozzanak erről igazolást. A kisebb erdőágakat pedig azok kapták meg, akiké annak idején is volt.”