
Talán nincs még egy olyan történelmi tárgy, amelyet többen és nagyobb erőkkel keresnek az óceán mélyén, mint az a Lockheed Electra típusú repülőgép, amellyel Amelia Earhart, a repülés hőskorának első ismert női pilótája utolsó útjára indult, majd eltűnt a véget nem érő víz felett. Már sokan hangoztatták, hogy rátaláltak a szerencsétlenül járt repülőre (volt, aki szerint Earhart sikeresen landolt egy lakatlan szigeten), de most a mélytengeri kincskeresők által bemutatott szonárfelvételek egyértelműen egy repülő roncsát mutatják. De vajon tényleg Earhart gépét találták meg?
Ha valóban rálelnének Earhart Electrájára, azzal a repülés kétséget kizáróan legnagyobb rejtélye oldódna meg, hiszen a szerencsétlenség óta eltelt 87 év során vadabb összeesküvés-elméletek láttak napvilágot a kor pilóta sztárja eltűnésével kapcsolatban, mint a roswelli „ufóról” vagy a holdra szállásról. A mostani bejelentés nem akárkitől származik: Tony Romero pilóta, az amerikai légierő korábbi hírszerző tisztje állt elő az ép repülőnek tűnő szonárfelvételekkel, így azt kevesen vonják kétségbe, hogy valóban találtak a mélyben egy gépet. A szerencsétlenül járt repülő méretei nagyjából megegyeznek a Lockheed Electra nagyságával, és a roncs meglepően egyben maradt: a szonárképeken (lásd ábránkat) jól kivehetők a repülő szárnyai, teste és farka is. A szonár a radarhoz hasonló letapogatóeljárás, de nem rádióhullámokat használ (hisz azok a vízen nem hatolnak át), hanem a kibocsátott hanghullámok visszaverődéséből számítja ki az objektumok távolságát.
• Mennyire valószínű, hogy valóban Earhart gépét találták meg?
• Miért nem lelik a repülőt lassan száz éve?
• Mi lesz a következő lépés?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



