Gondoljunk róla bármit, a százhúsz esztendeje született Rejtő Jenő volt a legolvasottabb magyar író a XX. században. Az odáig kevéssé sikeres humorista – feledhető kabaréjelenetek, operettlibrettók és filléres regényfüzetek állandó anyagi nehézségekkel küzdő szerzője – milliós olvasótáborának történelmi korszakokon át kitartó hűségét néhány ponyvaregénynek köszönheti. Ezek szinte kivétel nélkül 1939–40-ben jelentek meg, P. Howard álnéven a Nova Kiadónál. A hűséges gépírónő és feleség, Gábor Magda kezén ez idő alatt sok ezer oldalnyi kézirat ment keresztül: két esztendő alatt Rejtő összesen tizenhárom regényt és öt regényfüzetet vetett papírra. A gyengébbeket Gibson Lavery álnéven adta közre, egyetlen szerzőtől ennyi művet mégsem lehetett a piacra dobni.

1939: a második világháború kitörésének éve, a Molotov–Ribbentrop-paktum éve. Magyarországon már a második zsidótörvényt hozzák, intézkedései a legközvetlenebbül érintik Rejtő (született Reich) Jenőt. 1940-ben Hitler lerohanja szinte egész Európát. Sohasem tűnt az emberiség jövője annyira kilátástalannak, mint akkoriban (talán csak most): a diktátorok és szörnyállamok uralma kikezdhetetlen. A fasizmus vagy a kommunizmus, vagy mindkettő üldözöttjei tömegesen menekülnek egyik országból a másikba, sokan közülük az öngyilkosságba. Ennek a két évnek a termésén, Fülig Jimmy, Piszkos Fred és társaik történetén röhögi azután halálra magát Rejtő olvasóinak három nemzedéke.

„Senki Alfonzról csak annyit, hogy a világ valamennyi államából örökre kiutasították, és így már régóta csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a Földön. Főként éjszaka.” Nem az a kérdés, hogy lehet-e viccelődni az akasztófa alatt, mert nagyon is lehet: az elítélt kiváltsága ez, kinevetni, ha tudja, a halált. Engem az foglalkoztat inkább, mert nagyon is aktuálisnak érzem, hogy a rettenet éveiben, amikor a magas irodalom elhallgat, a költőknek torkára forr a szó és az emelkedett szellemek többé nem képesek felülemelkedni, lehetséges-e, hogy ilyenkor valami olyasmi váljon hiteles kordokumentummá, érvényes műalkotássá, aminek a helye egyébként az igénytelen népszórakoztatás körében volna. Rejtő „légiós” regényei meggyőznek, hogy igen, ez lehetséges, de zavarba ejt a kérdés, hogy miképpen.