Angyalkák tánca

Kerestem azóta a helyet térképen, nem találtam. Ezt persze némiképp magyarázhatja az enyhe alkoholmámor, amelyben végigutaztuk a turnét egy mentőautóból átalakított Bedford lakóbuszban. Valami csokis hely volt, Il ciocco, de hogy ez egy hegy neve, egy szállodáé, vagy az étteremé, nem tudom. Bennem csak a lényeg marad meg. A részletek.

Minimum huszonöt éve történt. Utcazenéltünk egész nyáron. Voltak hívószavak a táblákon, centro storico, zona pedonale, ezekre a helyekre mentünk. Sok múlt az időjáráson, a napi hangulaton, mindenesetre rengeteg hangszert felvonultattunk, és jó erők játszottak minden poszton. A feltételeket a helyi önkormányzatok szabályai határozták meg. Lecce például laza hely volt, egy nehéz váll-lapú rendőrparancsnok sajtpapírra írt aláírása elég volt. Aznap, amikor érkeztünk, nem volt ügyfélfogadás. Viszont az önkormányzat folyosóján, mint az amerikai filmekben, közeledett egy csapat egyenruhás. A középső figura dobálta a feladatokat, a siserehad jegyzetelt. Odapenderültem, mondtam, mit szeretnénk. Annyit kérdezett, milyen hangszereink vannak. Soroltam, aminek tudtam a nevét olaszul. Papírt kért. Három-négy kéz nyújtott neki. Aláírta, va bene, mondta, és elszáguldott a sleppel.