Anyám könyve

Anyám könyve

Szentmihályiné Szabó Mária: Embere a munka című könyve (Fotó: Gazda Albert)

Az ember olyan teremtmény, hogy szeretné, hogy folytassák őt, sőt azt sem bánná, ha minél több mindent folytatnának belőle. Nem nagy felismerés ez, mondhatja a nyájas olvasó, és igaza van, pláne napjainkban, amikor kultúránkban elsőbbségre tett szert a távlatoktól mentes önmegvalósítás. Ám közben az is önmegvalósítás, amiről beszélek éppen, sőt önkiterjesztés, mély hagyományokkal. Aki asztalos, annak a fia is legyen asztalos, aki tanítónő, annak a lánya örökölje hivatását, aki boltot vitt, utódai vegyék át a bizniszt, így ment ez régente. És akkor a földről, ami annyira fontos volt valaha, még nem is mondtam semmit. Aligha csupán a társadalmi mobilitás nehézkessége miatt volt ez napirenden, bele volt kódolva a génekbe, a szokásrendekbe és minden másba is.

Mára annyi maradt belőle, hogy ha szeretem a paszulylevest, nem bánnám, ha a gyermekeim is szeretnék, és ha vannak könyvek, amiket szívesen olvastam, örülnék, ha utódaim is érdeklődnének irántuk. A rock and roll vagy a mozi más, azok gyorsabban öregszenek. A gasztronómiával, úgy hiszem, egyszerűbb. Nemcsak én szeretem az anyám főztjét – és próbálom reprodukálni lankadatlan igyekezettel, több-kevesebb sikerrel –, hanem az unokái is.

Az irodalom viszont, aminek óriási a szerepe egymást követő generációink mindennapjaiban, bonyolultabb képlet. Az anyám olvasós hajlamai olvasóvá tettek ötéves koromtól engemet is, és volt sok-sok könyv, amelyeket konkrétan ő adott a kezembe, Benedek Elek meséitől Petőfi Sándor összes költeményein át Móricz Zsigmond Boldog emberéig.

De volt olyan is, amivel hiába próbálkozott. Hiába mondta, mekkora kedvence Vitéz Somogyvári Gyulától a Virágzik a mandula, vagy Szentmihályiné Szabó Máriától az Emberé a munka, nem jött meg a kedvem hozzájuk, beléjük sem néztem, az elfeledett-meghaladott múlt romjai közé soroltam őket. Pedig ott voltak a polcon mindig, gondosan őrizgetve, hiszen még a nagyapám vásárolta a Magyar Irodalom Jelesei sorozat e példányait az ezerkilencszázharmincas években, oda illett figyelni rájuk. Hát igen, földdel és állatokkal bíbelődő ember létére olvasó-gondolkodó ember volt a nagyapám is, és ha nem pusztítják el őt a kommunisták, meg ha nem jön a legrosszabbkor a szovjet világ, talán anyám sem négy elemi plusz négy polgári után fejezi be tanulmányait, és nem én leszek az első „értelmiségi” a famíliában.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!