
Zalai viszonylatban kimondottan meredek dűlőm volt. Traktoros nem vállalta a szántást, lóval kellett feltörni a talajt telepítés előtt. Nagyon büszke voltam rá, gyönyörűen érlelte a szőlőt a Hazanyúló. Volt ráadásul egy másik előnye is, bár ezt inkább Jóska szomszéd különleges képességének tudom be. Jóska szomszéd, lévén gépjárműoktató volt, nem munkával töltött életidejét ittasan abszolválta. Ezzel sem mondok igazat, mert időről időre a jogosítványát is elvették, ilyenkor raktárosi állást keresett, ahol – hogy, hogy nem – egy-két napon belül mindig munkahelyi baleset érte, így engedélye visszaszerzéséig a zalakarosi fürdőben lábadozott a biztosításából. Na, de hogy mi volt Jóska szomszéd gyakori mutatványa.
Átjött a déliről hozzám, a nyugati dűlőre, és mondta az igét. Közben öblögette a kancsót – kancsóból ivott, nem pohárból –, majd a prédikáció egy pontján kezembe nyomta a cibóriumot, és legurult a hegyről. Jóska szomszéd rendre sztoikus nyugalommal adta meg magát az élet végzéseinek, mint például, hogy a részeg embernek az a sorsa, hogy leguruljék a hegyről. Fatalista volt a maga módján. Elsőre igen aggódtam érte, de aztán lassan megszoktam a dolgot. Félórára, órára rá visszakapaszkodott józanodó derűvel, és röviden kommentálva a helyzetet visszadöcögött a maga földjére. Ilyeneket mondott. „Lemértem a birtokát, megvan centire!” Vagy: „Legalább egyszer jutnék el a tengerig!”
Jóska szomszéd, aki egyébiránt igénytelen volt az élet és a maga dolgai tekintetében, fűnyíráshoz igen beöltözött. Mikor először láttam, űrhajósnak hittem. Tetőtől talpig fehér rugdalózóban, hálós, fehér fejfedőben ropogtatta a gazt a fűkaszával. Mikor ráóhajtott a borra, le sem vetkezett, szkafanderben kísérte át a kancsót. A liturgia azonos volt: öblögetés, ivás, gurulás. Eső után rettenet mód csúszott az agyag, esésekkel tarkított volt a visszakapaszkodás, a patyolat zubbonyon éktelen foltok. „A fogam arany, a ruhám sárfehér”, mondta, azzal fülön ragadta a szakramentumot, és otthagyott.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!