Nem hiszek abban, hogy egy regnáló hatalmi kurzus utánpótlása mesterséges úton kinevelhető. A politikai hitvallás, a társadalmi elköteleződés vagy benne van az egyén lelkében, gondolkodásában, tetteiben, vagy nincs benne; agyakba, izmokba plántálni „izmusokat” nem lehet, ha vagyonokat költünk rá, akkor sem. A baloldaliság, azaz az egyenlőségen alapuló társadalom vágyása, illetve a jobboldaliság, azaz a konzervatív értékek hithű követése (elnagyolt felosztás ez tőlem természetesen) nagyrészt családi örökség, avagy neveltetés kérdése, befolyásolja a felmenők történelmi aktivitása, sorsa, életútja; formálja továbbá a gyermek, a kamasz tapasztalata a nagybetűs Élet kezdeteiről. Kísérletek történtek persze a múltban is az öntudat formálására, gondoljunk csak a szocialista évtizedek Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemére, amely 1952-től egészen a rendszerváltásig gondoskodott a dolgozók ideológiai „szakképzéséről”. Kudarc volt az is, mint ahogy kudarc minden janicsárképző, amely felnőttképzés vagy tehetséggondozás címszó alatt folytat ideológiai tréninget zsenge gyermekkortól kezdve akár. De egyben hatalmas üzleti vállalkozás, legalább is itt, Magyarországon!
Nagyszerű példa erre a Mathias Corvinus Collegium (MCC) 1996 óta, adóforintjainkkal bőségesen megtámogatva pedig még aktívabban 2020-tól kezdve. E sorok írójának leánygyermekét is megkörnyékezte a konzervatív, keresztény káderkeltető néhány éve, a debreceni Arany Bika Szállóba invitálva a kisdedet egy kötetlen beszélgetésre, mi, szülők azonban köszöntük, de nem kértük a lehetőséget a jövő Dér Stefijének felépítésére. A leányzónak boldogabb jövőt képzelünk el, úgy döntöttünk, megadjuk a lehetőséget arra, hogy ő döntsön, mely értékeket követve építi fel életét, és lesz hasznos tagja a magyar társadalomnak. Fent nevezett szálloda az MCC-portfólió egy értékes része egyébként, mostanában költenek az épület tervezésére 700 milliónál is több adóforintot; oktatási központ lesz a patinás épületben a tervek szerint, futószalagon gyártva a Kohán-féle megmondóembereket.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptermber 26-ig kapható 2024/38. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!