Atomkirályság

Sűrű, sötét, bűzölgő nyákadék bugyogott elő a kanálisok mélyéről, hogy merészeltem kimenni a Budapest Pride-ra. Levakarhatatlanul ragad a trutyi a cipőm talpára, hiába csuszmákolom, mint az útszélére vetett, ízéből kicsócsált, elhasznált rágógumi, szennyez alulról észrevétlen. Ismeretlen hazafiak aggódnak priváti, hogy le tudok-e még ülni, aztán meg, de á, nem sorolom, tudják, hogy megy ez. Ami rosszabb, az ismerős ismerősök reakciója. Hogy mi történt velem, hiszen eddig normálisnak tűntem. Egy néptáncostól nem vártak ilyet. Múlt héten még a gyönyörű, tornácos parasztházakat dicsőítettem, most meg…

2021, Magyarország. Vagy XXI. század, valahol Európában? Szóval ne becsüljük le az emodzsis népszavazósdit. Néhány kamaszkori pajtásomnak azért válaszoltam: néptánc és Nirvana, mint a régi szép időkben. Hát nem ilyen a magyar polgár? A Pride egyébként leginkább olyan volt, mint amikor egy erősebb napon bármelyik magyarországi fesztiválon kavarog az ember; plusz pártzászlók, mínusz extrém arcok, mert, mondjuk, a Szigeten ennél sokkalta több önmagából kivetkőzött, vagy pont fordítva: önmagába beöltözött extra erős identitás jön-megy.

Magyar Hang Plusz

Elmegyek

Érezték Rogániában, hogy okézsoké, pedofília, szexuális propaganda, gyerekek, erős hívószavak, de Soros György végtelen támadássorozata hazánk ellen már tényleg csak a legelszántabb egykori polgári körösökben mozgat meg bármit is.

Viszont aznap este megnéztem a Csernobil 1986 című filmet. Tudom, éles váltás, de tényleg így történt, és igazából az orosz moziról szerettem volna írni, csak hát közbeszólt a történelem. (Néha azért kussolhatna, legalább egy-két hétig, igazán ránk férne.)

Milyen volt az orosz Csernobil-film? Kiderül a teljes cikkből, mely a Magyar Hang július 30-i 2021/31. számában jelent meg (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!