Az álom a miénk marad
Az olimpiai ötkarika az Eiffel-tornyon a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitója előtt egy nappal, 2024. július 25-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Most, hogy megkezdődnek a párizsi nyári játékok, tartok tőle, megint hallunk álomgyilkosokról meg a magyarok kezéből kiütött olimpiáról. Mintha egyértelmű lenne az ok-okozati összefüggés a francia fővárosnak ítélt rendezés és a Momentum népszavazási kezdeményezése között. Vagyis: ha az akkor újszülött ellenzéki mozgalom nem kezd Nolimpia néven kampányt, nem kellett volna visszavonni a pályázatot 2017-ben, ami győzelemre volt ítélve.

Én inkább úgy sejtem, amikor a miniszterelnök, a korábbi főpolgármester és a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnöke konzultációja után döntés született a visszavonulásról, azzal a vezetés csak elébe ment a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elutasításának. Ilyen értelemben a bűnbakként kezelt Momentum a menekülő útvonalat biztosította Orbánéknak. A kormányfő sem a nemzetközi színtéren, sem itthon nem érezte az erőt, hogy megküzdjön az olimpiai álomért. Ő tudta, miért.

• Hogyan készült Orbán egy budapesti olimpiára?
• Mikor lenne legközelebb esély rá?
• Miért felesleges Párizsra átkot szórni?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a
Magyar Hang hetilap augusztus 1-ig kapható 2024/30. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!