Az Árvai-forgatókönyv
Emőd Tamás, Heltai Jenő és Szép Ernő a New York Kávéház teraszán 1915-ben (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár/Müllner János)

Maximálisan félreérti a helyzetet, kedves biztos úr. Amikor ön belépett ebbe a terembe, tépett papírlapokat látott, meg feldúlt, zokogó fiatalokat. Pedig higgye el, kedves biztos úr, a legkevésbé sem állt szándékomban megrémíteni ezeket a drága, ügyes gyerekeket. Azt viszont, hogy Árvai Sándor váljék belőlük, nem hagyhatom.

Nem tudom, mond-e a név önnek valamit, kedves biztos úr. Ha igen, akkor máris tudja, miről beszélek. Ha pedig nem mond semmit a név, az nem az ön hibája. Persze Árvai Sanyié sem. Épp ez itt a tragédia. Árvai Sándor húszéves volt csupán, amikor megismertem. Már akkor is az Írólap versrovatát szerkesztettem, én voltam az egyike azoknak, akik jelképesen rányomták a költőség pecsétjét az ifjú tehetségekre, hogy úgy mondjam. Az Írólapban megjelenni rang volt és dicsőség, és Sanyi éppen erre vágyott. Először három verset hozott. Bitang jó szövegek voltak. Visszaadtam őket Sanyinak. „Jövő hétre írjon egy remekművet, fiatalember.”

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!