Az ellenzék és a munka világa

Az ellenzék és a munka világa

Acélgyári munkások tüntetése 2003-ban (Fotó: REUTERS/Balogh László)

Mindenképpen örvendetes, hogy a parlamenti ellenzék nemrég nyilvánosságra hozta a választási programját. A nem túl magas szintű politikai kultúránknak jót tesz, hogy arról is szó esik, milyen szakpolitikai elképzelésekkel szeretne az Egységben Magyarországért összefogás a jelenleginél jobb országot teremteni. Politikusai már hónapok óta ismertetik a választási program részleteit, kísérletet téve a program alapú politizálás jelentőségének megnövelésére. Illúziónk persze nem lehet, ugyanis – ellentétben a nyugati demokráciákkal – Magyarországon a versengő pártok miniszterelnök-jelöltjei között nincsenek tévé- vagy rádióviták a választási programokról. Nem javítja a helyzetet az sem, hogy a Fidesz 2014 óta nem hajlandó a jövőre vonatkozó terveit választási program formájában a nyilvánosság elé tárni. Pedig az ilyen dokumentumoknak van jelentősége, mert a hatalomra jutó kormánypártokon folyamatosan számon lehet kérni az ígéreteket, ahogy ezt a Fidesz ellenzékben a Medgyessy-, Gyurcsány-kormányok idején számos alkalommal meg is tette.

Az Emelkedő Magyarország Programjáról elmondható, hogy az a hat párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt közötti kompromisszumokat tükrözi. Baloldali vonásokat láthatunk, amikor is a program a szociális juttatások, a közalkalmazotti bérek emelését helyezi kilátásba, de érződik a pénzügyi fegyelmet fontosnak tartó Márki-Zay befolyása, ugyanis nem találni olyan nagyarányú osztogatási ígéreteket, amelyek nagy figyelmet keltenének. Nincs szó például a pedagógusbérek radikális mértékű emeléséről, a legalább 50 százalékos növelésére is csak négy év távlatában lát lehetőséget a program. Még visszafogottabb a program munkavállalókkal kapcsolatos fejezete, amely alapvetően jobboldali irányultságú, vagyis elsősorban a munkaadói (vállalati) érdekeket tartja szem előtt. 

A teljes cikket a Magyar Hang március 18-án megjelent, 2022/12. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!