Nincs kormányválság, jelentette be Medgyessy Péter 2004 augusztusának első napjaiban, hozzátéve azt is, ő maga és a kormánya erős. Három héttel később arra kényszerült, hogy bejelentse a lemondását.

Persze, a politikában nem (illetve ott sem) igaz, hogy a jó termék, a valódi eredmény eladja önmagát, így tehát az öndicséretnek nagyon is van helye a Nap alatt. Tágabban értelmezve, a narratívaépítés szerves része az, hogy ki képes a dolgok állásáról a saját értelmezését minél többször és minél gyakrabban elmondani. Így még akár a legnagyobb hazugságok is az igazsághoz megtévesztésig hasonlóvá válnak. Hiába van minőségi különbség a között, hogy mi az igaz, és mi a megszokott: ha valamit sokat mondanak, az utóbbivá válik, de az előbbinek hisszük.

Medgyessy húsz évvel későbbi utódja mostanában, amerre jár, amerre megszólal, elmondja, hogy ő lett a mainstream, azaz a főáram, a magyar kormány immár nincs kisebbségben a világot alakító erők között, hanem ott van azok között, akik manapság fújják a passzátszelet. Az a helyzet, hogy ebben elég sok igazság van, hiszen Orbán ennyi európai és tengerentúli elvbarátot, vagy micsodát, soha nem tudott még felmutatni, pontosabban, soha nem voltak még ezek az egy húron pendülő politikustársak ilyen tömegben a hatalomban vagy ahhoz közel. Trump már elnök, Le Pen közel áll hozzá, az FPÖ majdnem kormányt alakított, az AfD a legjobb eredményét könyvelheti majd el a közelgő választáson, Wilders a legnagyobb kormánypárt elnöke, és még sorolhatnánk. Mindez még akkor is igaz, ha azt is látni kell, mennyi a különbség is: Meloni az európai térben a centrumba húzódott, az argentin elnök kifejezetten Ukrajna-párti, Le Pen elutasítja az AfD barátságát, vagy éppen a dán patrióták a fenébe (vagy még messzebbre) küldik el a Grönland megszerzésére pályázó Trumpot. Nem állnak tehát annyira szilárd lábakon ezek a szövetségek, de a demokráciák szövetségei ugyancsak eléggé sokszínűek, és megint csak szögezzük le, Orbán nem talált még ennyifelé partnerekre, amióta a szélsőjobboldal felé vette az irányt. Innen nézve tehát Orbán a számára valóban kedvezőnek tűnő fejleményeket reklámozza a mainstreamezéssel.

Probléma azonban mégis akad, kettő is.