Az konzervatív zendülésrűl

Kételyekkel teli, tétován írtam szintre napra pontosan négy éve a következő sorokat az 1938-as Pethő Sándor-i hagyományokat ápoló, akkor még létező Magyar Nemzet hasábjain: „A miniszterelnök kommentárjának meg kellene adnia az utolsó lökést a polgári-keresztény értelmiségnek, hogy kihátrálva a jelenlegi kormánypártok mögül, megvonja (azoktól) morális támogatását”. (Orbán Viktor akkor lényegében helyeselte a nyílt erőszakot a migránsokkal és az őket oltalmazókkal szemben.) 2018 februárjában, még mindig kétségekkel telve, de ugyancsak a Magyar Nemzetben már azt írtam: „Éppen azok viselhetik joggal jelen közéletünkben a konzervatív, polgári, jobboldali és – legfontosabb jelzőként – a keresztény értelmiségi megnevezést, akik elvetik az elmúlt két ciklusban regnáló Fideszt.”

Utólag töredelmesen be kell valljam, azért voltak kételyeim, mert igen egyedül éreztem magam Fidesz-kritikus konzervatívként. Pedig a hamu alatt már ott parázslott az a „konzervatív zendülés”, amely a Fidesz és Orbán szélsőjobboldalivá válásával kapta meg a kezdőlökését, és most Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltté avanzsálásával kapott óriási esélyt „a Jóistentől, a szerencsétől és Orbán Viktor személyétől”.

Ezen „konzervatív zendülés” krónikájában kicsinek tűnő, mégis fontos momentum volt a „Három a magyar” című videóblog elindítása 2018 nyarán. A Lukácsi Katalinnal és Pápay Györggyel közösen szerkesztett online műsor volt az, amelyben először beszéltünk arról, hogy létezik „a polgári Magyarország árvái” kollokációval kifejezhető közeg, amely a Fideszben csalódott, nyugatos, Európa-párti és mérsékelt konzervatív-keresztény polgárságot takarja, amely nem kér Orbán Viktor uszító, szélsőjobboldali, álkeresztény és érdekvezérelt politikájából.