
A nagy tekintélynek örvendő Mario Draghi széles koalícióra alapozott kabinetje továbbra is stabil, e látszólag nyugodt kormányzás mögött azonban már a 2023-ban esedékes választásokra fókuszálva folyamatosan változik, alakul az olasz politikai paletta. A baloldal Matteo Renzi bomlasztó kísérletei után próbálja rendezni a sorait, a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) mély válságán igyekszik túllépni és a volt kormányfő Giuseppe Conte vezetésével igyekszik újrapozícionálni magát. A jobboldalon pedig Giorgia Meloni és Matteo Salvini harcol a vezető szerepért. Hiába, Itáliában nem unalmas a politikai élet sem.
Miután az év elején Matteo Renzi felrobbantotta az Öt Csillag Mozgalom és a baloldal kormányát, a járvánnyal nehezített gazdasági válság közepette az olasz politikai élet tekintélyes alakja, Mario Draghi vezetésével alakult széles alapokon nyugvó kormány, amelyből a meghatározó pártok közül egyedül a Meloni vezette Fratelli d’Italia maradt ki. A kabinet stabilizálta hektikusan hullámzó belpolitikai életet, és nagyszabású, 250 milliárd eurós beruházási programot indított, amelynek döntő hányadát, 190 milliárd eurót az Európai Bizottság helyreállítási alapja biztosítja. Erre szükség is van, hiszen Olaszország továbbra is súlyos gazdasági és társadalmi válsággal küszködik.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!