Az Orbán-rendszer és a Hunyadi-film

Az Orbán-rendszer döntéshozói körében az utóbbi években az a gondolat kerekedett felül, hogy a magyar identitást erősítő, történelmi filmekre kell több pénzt áldozni. Nyilvánvalóan nem eleve ördögtől való a történelem filmeken keresztüli feldolgozása. Több nemzetközi példa – például a Mel Gibson-féle Rettenthetetlen vagy a brit kosztümös mozik – bizonyítja, hogy az ilyen típusú filmek nagyon is sikeresek lehetnek, és hozzájárulhatnak egy nemzet egészséges identitásának kialakulásához, megtartásához. Az egészséges nemzettudat alatt azt értem, hogy a nemzet tagjai képesek egy nagy közösségben gondolkodni, büszkék a hovatartozásukra, tisztában vannak nemzetük erényeivel, hibáival, a múlt dicső és bűnös eseményeivel, nagyjából békében élnek magukkal. Amikor a múlt hősei filmvásznon elevenednek meg előttünk, akkor – feltéve, ha maga az alkotás jó – nem véletlenül váltanak ki belőlünk érzelmeket.

Az Orbán-rendszernek igaza volt abban, hogy nekünk, magyaroknak is szükségünk volna történelmi filmekre, már csak azért is, mert ilyen típusú műveket az 1960-as években forgattak utoljára – gondoljunk csak a Jókai-regény adaptációján alapuló A kőszívű ember fiaira vagy a Gárdonyi Géza művét feldolgozó Egri csillagokra. Mindkét esetben látványos csatajelenetekben lehetett részünk, az utóbbi filmben több ezer statiszta jelenítette meg a török hadsereget. Ehhez képest – nem függetlenül a pénztelenségtől – az 1996-os Honfoglalás című, meglehetősen vontatott cselekményű alkotásban néhány emberről kellett volna elhinnünk, hogy ők most csatáznak. A már az első Orbán-kormány idején elkészült Hídember szintén a felejthető alkotások közé sorolható, és fanyalgás kísérte a Bánk bán operafilmet is, bár utóbbit érdemes volna rehabilitálni, mert két olyan nemzetközileg is jegyzett operaénekes vett benne részt, mint Marton Éva és Rost Andrea.

Évek teltek el, mire a NER komolyan rászánta magát a múltunkat ábrázoló filmek támogatására. Csakhogy miként az élet több területén is láthattuk, nehéz volt azt hinni, hogy az állam (kormány) a támogatásért cserébe nem vár el politikai igazodást, vagyis azt, hogy a filmek mondanivalójának erősíteni kell a lakosságban az Orbánék iránti hűséget. Jelentős állami pénzt tettek bele az Aranybulla minisorozatba vagy a Most vagy soha! című Petőfi-filmbe. Különösen utóbbinak volt kiábrándítóan rossz a visszhangja, olyannyira, hogy nemcsak kormánykritikus honlapok, újságok, de még a kormánypárti Bencsik András főszerkesztő is erőteljesen kárhoztatta az alkotást, ezt a kritikát pedig a szintén Fidesz-közeli Rákay Philip producer sértődötten utasította vissza.