
Tovább csökkent a szabadság amúgy sem túlzottan magas szintje Magyarországon, miután az Országgyűlés elfogadta a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslatot. A korábbihoz képest kevésbé megengedőbb 2018-as gyülekezési törvény módosításával immáron lehetővé válik, hogy a rendőrség megtiltsa az LMBTQI-közösségek szokásos éves felvonulását, a gyűlésen részt vevőket pedig a hatóság – egy arcfelismerő szoftver segítségével – azonosítsa, és utólag megbüntesse. Akik nem szeretik a homoszexuálisok nyári vonulását, azok vélhetőleg elégedettek, ám aki a szabadság pártján áll, az csak elkeseredett lehet a szégyenteljes törvénymódosítás láttán.
Persze, az elfogadott normaszöveg nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy: „mostantól fogva a Pride megtartása tilos!” Hiszen ha ezt tartalmazná, akkor a szervezők könnyen átnevezhetnék rendezvényük címét, és akkor a törvény nevetséges csörgősipkává változna. Az 1920-as numerus clausus törvény sem tartalmazta a „zsidó” szót, de köztudott volt, hogy a zsidó hallgatók felsőoktatásban lévő részarányának korlátozására irányult a törvény, ezt az akkori nemzetgyűlési vitában a törvény előterjesztője és a támogatók büszkén be is vallották. A numerus clausushoz hasonlóan a mostani jogfosztó törvénymódosításban nem szerepel a „Pride” szó, „csak” éppen a jövőben nem lehet megtartani olyan tüntetéseket, amelyek úgymond ellentétesek a gyermekek érdekeivel. A mindössze néhány órás vitában a jobboldali képviselők – különösen a Mi Hazánk tagjai – nem titkolták, hogy örülnek a Pride várható megtiltásának, ezenfelül Novák Előd a plenáris ülésen szabadjára eresztette a meleg közösségekkel szembeni mély ellenszenvét.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 27-ig kapható 2025/12. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!