AZ URALKODÓ ESZMÉK: Rövid visszatekintés, mielőtt a történet véget érne

Mi akar lenni ez már megint? Uralkodó eszmék – ugyan már! Mikor uralkodtak itt az eszmék? Mostanában nem, erre mérget vehetsz! – gondolják sokan, de nincs igazuk. Minden tartós uralom elvekre, hiedelmekre, előítéletekre hivatkozva követel engedelmességet az alattvalóktól, az európai kultúrkörben legalábbis. Tudtommal ez az egyetlen civilizáció, amelyben a hatalom igazolásra, éspedig észszerű vagy annak látszó érvekre szorul. Nem érheti be a puszta erőfölénnyel, és egy ideje már nem hivatkozhat minden további nélkül az uralkodó vagy őseinek tekintélyére sem. A társadalmi rend szakrális eredetébe vetett hitet errefelé már vagy háromezer éve megkérdőjelezték Izrael túlbuzgó prófétái, akik a felkent uralkodó bűneiről prédikáltak a népnek. Ezt a különös szokást a keresztény egyház örökítette át a középkori Európa számára, ahol a lelkek felett az egyház, a testek felett a világi hatalom uralkodott. Elhúzódó háborúskodásaik és vetélkedésük állította a középpontba az uralom legitimitásának kérdését, amelyre az újkori monarchiákban a jogászok különféle válaszokat dolgoztak ki: ebből lett a jogállam.

A felvilágosodás korában azután új trónkövetelő jelent meg: a nép. Akik hatalmukat a néptől eredeztették (ez a fikció semmivel sem rosszabb, mint ha valaki azzal igazolja hatalmi ambícióit, hogy Szent Lajos király véréből származik vagy a honfoglaló vezérektől), az uralkodó elvek merőben új készletét igyekeztek meghonosítani. A népfelség alapja, hogy minden ember szabadnak születik, bárki mással egyenlő jogokat élvez és testvére embertársainak. Akadtak ugyan, akik ezt kétségbe vonták, mondván, hogy az ember kis szaros vakarcsnak születik, olyan jogokat élvez, amilyeneket a közösség elismer, és embertársai többségével nem szívesen tartaná a rokonságot, de ez mit sem változtatott azon, hogy a felvilágosodás korától örökölt hármas jelszó kiválóan megfelelt a modern, polgári társadalom céljainak, s így érvényben maradt. Szabadság, egyenlőség, testvériség – a nyugati civilizációban azóta ezek az uralkodó eszmék.

A haladás elkötelezett hívei közül tudtommal Eötvös József volt az első, aki A XIX. század uralkodó eszméi és hatásuk az álladalomra című kétkötetes művében felhívta a figyelmet arra, hogy a három nemes eszme ellentmond egymásnak, megvalósításuk, ha komolyan vesszük őket, katasztrofális következményekkel járna.