Az űr felé terjeszkedik az amerikai cég, amelytől a magyarok is légvédelmi rakétarendszert vettek

Az űr felé terjeszkedik az amerikai cég, amelytől a magyarok is légvédelmi rakétarendszert vettek

A Pentagon alá tartozó, fejlett védelmi kutatásokat összefogó ügynökség, a DARPA Blackjack nevű kísérleti programjának látványterve (Forrás: DARPA)

 

Az amerikai Raytheon Technologies hadipari vállalat a napokban felvásárolta a Microsoft szakembereit is tömörítő SEAKR kutatócéget – jelentette a katonai csúcstechnológiai fejlesztésekre szakosodott amerikai C4ISRNET portál. A tavaly mintegy 56,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolító Raytheon gyártja többek között azokat a rakétákat, amelyeket a magyar Gripenek is használnak. A cég emellett a norvég Kongsberggel közösen fejlesztette ki az 1990-es évek végén a NASAMS (National/Norwegian Advanced Surface to Air Missile System) közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert, amelyet tavaly a magyar haderő is megvásárolt.

A mintegy 540 munkatársat foglalkoztató SEAKR nyerte el korábban a Pentagon alá tartozó, fejlett védelmi kutatásokat összefogó ügynökség, a DARPA Pit Boss („játékvezető”) elnevezésű, önműködő, mesterséges intelligencia vezérelte harctéri taktikai rendszer fejlesztését, amellyel a kereskedelmi műholdakat bármikor be lehetne vonni – elsősorban adatgyűjtést és -továbbítást érintő – katonai feladatokra.

Űrvédelmi fronton az elmúlt időszakban nagyon nagy lett a verseny az egyre bővülő, védelmi megbízatásokért. Olyan rendszereket fejlesztenek, amelyekkel a kereskedelmi műholdakat bármikor be lehetne vonni katonai feladatokra.

• Hogyan képzeli el az űrvédelmet az amerikai haderő?
• Hogy működne pontosan a rendszer és mindehhez mi köze lenne a kereskedelmi műholdaknak?
• Milyen hadiipari fejlesztésben érdekelt az Elon Musk fémjelezte Space X?
• Milyen katonai műholdat fejleszt magának az amerikai légierő?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!