Az utolsó utáni háború közben

Az utolsó utáni háború közben

Kir Bulicsov Az utolsó háború című regényét olvasom, és közben arra gondolok, hogyan képesek néha már idejétmúltnak tűnő történetek is úgy robbanni vissza az aktualitásba, akár egy orosz kazettás bomba.

A gyermekirodalomban is maradandót alkotott szovjet–orosz szerző regénye 1970-ben jelent meg először. A történet szerint a Szegezsa teherszállító hajó legénysége – telegrammon! – üzenetet kap a Földről, miszerint egy bizonyos Kék Bolygón „számos nagy erejű, feltehetőleg nukleáris eredetű robbanást észleltek”. Emiatt az űrhajó küldetése a következőképpen módosul: „A robbanások jellegének megállapítása (figyelmeztető, konfliktusból vagy külső támadásból eredő) és további intézkedések foganatosítása”. A világűr fejlett civilizációit tömörítő Galaktikus Központba betagozódott Föld képviseletében fellépő űrhajósok mellett a Szegezsán utaznak a koronáknak nevezett földönkívüli faj képviselői is, akik külsőleg leginkább a békákra hasonlítanak, mindazonáltal igen megfontoltak és udvariasak, ráadásul a kötet egyik legtréfásabb, nem is dupla-, hanem triplafenekű kiszólása is nekik (meg persze Sárközy Gyula fordításának) köszönhető, miszerint „A koronák már a társalgóban vannak”. Ez a mondat ugyebár egy az egyben rímel a már a spájzban lévő oroszokról szólóra, 2019 óta meg, hogy úgy mondjam, további jelentésrétegekkel gazdagodott. Az alábbi párbeszéd meg akár a 2022 év nyitányának mottója is lehetne: „Adják meg magukat. Nem lesz bántódásuk – zengett a hang a barlangban. – Beszélni akarunk önökkel.

– Akkor miért lövöldöznek? – kérdezte Pavlis, és behúzódott a cseppkőoszlopok közé.”

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!