Kir Bulicsov Az utolsó háború című regényét olvasom, és közben arra gondolok, hogyan képesek néha már idejétmúltnak tűnő történetek is úgy robbanni vissza az aktualitásba, akár egy orosz kazettás bomba.
A gyermekirodalomban is maradandót alkotott szovjet–orosz szerző regénye 1970-ben jelent meg először. A történet szerint a Szegezsa teherszállító hajó legénysége – telegrammon! – üzenetet kap a Földről, miszerint egy bizonyos Kék Bolygón „számos nagy erejű, feltehetőleg nukleáris eredetű robbanást észleltek”. Emiatt az űrhajó küldetése a következőképpen módosul: „A robbanások jellegének megállapítása (figyelmeztető, konfliktusból vagy külső támadásból eredő) és további intézkedések foganatosítása”. A világűr fejlett civilizációit tömörítő Galaktikus Központba betagozódott Föld képviseletében fellépő űrhajósok mellett a Szegezsán utaznak a koronáknak nevezett földönkívüli faj képviselői is, akik külsőleg leginkább a békákra hasonlítanak, mindazonáltal igen megfontoltak és udvariasak, ráadásul a kötet egyik legtréfásabb, nem is dupla-, hanem triplafenekű kiszólása is nekik (meg persze Sárközy Gyula fordításának) köszönhető, miszerint „A koronák már a társalgóban vannak”. Ez a mondat ugyebár egy az egyben rímel a már a spájzban lévő oroszokról szólóra, 2019 óta meg, hogy úgy mondjam, további jelentésrétegekkel gazdagodott. Az alábbi párbeszéd meg akár a 2022 év nyitányának mottója is lehetne: „Adják meg magukat. Nem lesz bántódásuk – zengett a hang a barlangban. – Beszélni akarunk önökkel.
– Akkor miért lövöldöznek? – kérdezte Pavlis, és behúzódott a cseppkőoszlopok közé.”
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
