Bábok és játékosok

Idejekorán, még a szombati beszéde előtt megüzente országnak-világnak az ATV kérdésére válaszolva Orbán Viktor, hogy a terjedő spekulációkkal szemben szó sem lehet előre hozott választásról Magyarországon. A magyar választókat érintő, eget rengető tartalmat nélkülöző tusványosi beszéd megtartása után pedig egy olyan pólóban fotózkodott, amelyen a választás időpontja is szerepelt: 2026. április 12. Bár a dátum minden szempontból logikus döntésnek számít(ana), ilyetén közlése megalázása az ügyben amúgy rendelkezni hivatott köztársasági elnöknek. A miniszterelnök otromba gesztusával demonstrálta Sulyok Tamás teljes súlytalanságát – amihez hasonlót a valóságban magyarként mostanában csak Kapu Tibor élhetett át az űrben –, láthattuk tehát, ki a báb és ki a játékos. Legalábbis itthon, az orbáni autokrácia világában.

Hétfőn aztán, a Harcosok órája elnevezésű műsorban Orbán Viktor már maga beszélt bábokról és játékosokról. Bár szavaiból kiviláglott, tökéletesen tisztában van vele, hogy új, az eddigieknél veszélyesebb kihívója akadt, sokadszorra zárta ki kategorikusan, hogy leüljön vitázni Magyar Péterrel. Őt ugyanis, ahogy fogalmazott, a bábjátékos érdekli – vagyis a brüsszeli vezetők, akikkel gyakran megütközik –, nem az itthoni bábjaik. Nem túl elmés magyarázat arra, miért kerüli lassan két évtizede a választások előtti, a demokráciákban megszokottnak mondható vitát; az elkötelezett híveken túl nem is ért vele egyet a közvélemény. Torz felfogása megmérgezte és gúzsba kötötte politikai közösségét: ha az ellenfél, a kihívó csak külföldi, „idegen” érdekek szolgálója lehet, megsemmisítendő ellenségként kezelendő. – Nem engedjük a Tiszát és a DK-t kormányra – a pőre hatalomféltés, az önmagáért való fékezhetetlen bírvágy lenyomataként igyekezett fokozni a világot megfejtő előadó a táborlakók harci kedvét. Ám azt hiszem, egyre több magyar érzi ezt kizárólag az ő (és egy szűk elit) harcának, amely a közösség nevében, de nem az érdekében zajlik örökkön örökké.