
Most tavasz van és csend és napsütés és halál. De leginkább csend. A kisbajcsi állattartó telepről – ahol a ragadós száj- és körömfájás vírusa miatt 1400–1700 marhát kellett leölni – már minden tetemet elszállítottak. Az álszemérem az egyetlen mulatságos dolog itt: fekete műanyag hálóval tekerték be a kerítést, úgy, hogy a kisgyerekek épp beláthattak alatta, a felnőttek meg felette – ha nem lett volna részlegesen lezárva a környék a leginkább vészterhes napokban.
A hangokat elvitte a szél a néhány száz méterre álló lakóházakig, a helyiek azt mondják, borzalmas volt hallgatni, ahogyan a jószágok bőgtek; az éhségtől és tejtől duzzadó tőgyük fájdalma miatt. De a gondozók nem adhattak nekik enni, mielőtt lelőtték őket, mert az csak fölöslegesen megnövelte volna az elszállítandó állatok tömegét és a dögök lebomlási idejét. A telep előtt húzódó út tovább vezet Szőgye és Vének felé, ott folyik össze a Nagy-Duna és a Mosoni-, kerülőút nincsen. Ezért minden erre haladó autót lefertőtlenítettek jövet is, menet is.
A járvány kitörését jelen állás szerint sikerült megelőzni. Útlezárás már nincsen, a telepen csak az említett csend, a tavasz meg a többi dolog van. Egy ideje már fényképezek, megáll mellettem egy fehér kisteherautó. Benne Woody Allen az Amit tudni akarsz a szexről című film jelmezében. Amilyet – fehér kapucnis védőruhát – Orbán Viktor is viselt, amikor idejött, hogy messzire vigye a rendkívül agresszív vírust, pontosabban annak hírét. A Nagy István agrárminiszterrel fontoskodó miniszterelnököt végül a hatósági állatorvos a jogszabályoknak megfelelően nem engedte be a telepre. Woody Allen felszólít, hogy azonnal töröljem a fotókat, és a törölt fájlokat is a készülékemről.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 27-ig kapható 2025/12. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!