
Lázár János szeret itt adventezni a családjával, 190 kilométerre található a Nyugati pályaudvartól, híres vadászház épült ide néhány éve. De hol is van pontosan Batida, kik élnek itt, és mit gondolnak híressé vált városrészükről?
Keveset kell csak autózni az M43-as autópálya rákóczitelepi lejárata után, hogy az ember a Csongrád-Csanád megyei Batida felé vezető mellékútra érjen. Itt aztán célszerű udvariasan átengedni az úton a kényelmesen sétálgató fácánokat, hacsak az ember nem akar a lökhárítója miatt szerelőhöz járni.
Madarak a kastély körül
Azon a néhány kilométeres szakaszon, amíg elérünk a híres, Lázár János-féle vadászkastélyig, legalább tizenötöt számolunk össze a színes madárból. Talán azért is szúrnak szemet ennyire az állatok, mert éppen most tízéves az a fotó, ahol egy Lázár által is meglátogatott vadászaton közel ezer kilőtt szárnyas látható. Az is egy évtizedes hír, hogy mintegy 23 millió forint értékben rendelt meg az akkor még a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy csehországi vadászatot.
Az utóbbi hetekben pedig azért vált újra a közélet központi témájává az épület, mert a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tagjai akcióztak a környéken, és felfestették a mellékútra, melyik irányban van a kastély. Ezek után a kormányközeli Promenad24.hu közzétette egyikük nevét, telefonszámát, címét, de még autójának rendszámát is. A párt éppen a pert készíti elő, de közben azért országszerte számos vasútállomásnál is a földre firkálta, hány kilométerre található onnan a kastély. Amikor 2018-ban megjelentek az első felvételek a kastélyról, Lázár János még tagadta, hogy köze lenne az épülethez. Tavaly decemberben azonban az építési és közlekedési miniszter a vadászkastélyból kívánt boldog adventet, majd a sajtóosztálya elismerte, hogy a kastély egy olyan cég kereskedelmi szálláshelye, amelyben a tárcavezetőnek is tulajdonrésze van. Korábban egyébként az is kiderült, hogy hárommilliárd forintért újítják fel a vadászkastélyhoz vezető utat. Valójában nem egészen a vadászkastélyig vezet a fácános szakasz, csak a bekötőutat érhetjük el itt. Ezt egy lezárt kapu és egy portás őrzi. Az ingatlant a Lázár-féle földekkel, erdős területtel együtt hatalmas kiterjedésű kerítés veszi körbe, ahova több helyen kamerát telepítettek.
• Mi fogadott minket a kastély bejáratánál?
• Mit gondolnak a Batidán élők az egész helyzetről?
• Egyáltalán, milyen hely Batida?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!