Bárándy Péter: Jórészt elveszett már a bíróság függetlensége
Bárándy Péter (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Ha az ember megnéz pocsék rendszereket, akkor fel tud állítani egy modellt. Ez alapján mindig az igazságszolgáltatás vész el utoljára. Most ott tartunk, hogy ez az utolsó elem kezd elveszni – mondta Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter a Magyar Hangnak adott interjújában. Úgy látja, hogy a bírói szocializáció még egy jó ideig garantálja az egyes bírók becsületét. Ők az ügyek túlnyomó részében függetlenül, tisztességesen fognak ítélkezni, de a bíróságnak mint szervezetnek a függetlensége Bárándy Péter szerint elvész. Sőt, „mondhatjuk, hogy már jórészt elveszett”. 

Bárándy Pétert nagyon régen nem lehetett tüntetésen látni. A Magyar Hangnak elárulta, mikor volt utoljára demonstráción, és azt is, miért tartotta fontosnak, hogy decemberben felszólaljon azon a tüntetésen, amit bírák szerveztek, hogy tiltakozzanak a kormány legújabb igazságügyi reformja ellen, és az ellen, hogy választott testületük, az Országos Bírói Tanács fizetésemelés reményében beleegyezett ezekbe az átalakításokba. Közben a reformok a széles nyilvánosság számára talán kevésbé tűnnek fajsúlyosnak – Bárándy Péter arról is beszélt, hogy miért van jelentőségük mégis az igazságszolgáltatást érintő új szabályoknak, és annak, hogy a szemerkélő esőben bírók állnak az utcán. 

Az interjúban erről is olvashat:
• Miért csak most tiltakoztak először nyilvánosan a bírák?
• A reformok egy részét már elfogadták, mi lesz ezután? Minden megy tovább ugyanúgy?
• Ma az AfD-től Donald Trumpig megkérdőjelezik a liberális jogállam számos alapvetését. Átalakul a világrend?
• Elképzelhető-e, hogy személyre szabott jogalkotás után végül elítélik Till Tamás gyilkosát?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!