Barátok közt: mutyiszagú pályázati győzelem Mosonmagyaróváron

Barátok közt: mutyiszagú pályázati győzelem Mosonmagyaróváron

Csak műanyag csövek és két fémbódé jelzi a Mosonmagyaróvárra tervezett geotermikus erőmű helyét (Forrás: Hadházy Ákos/Facebook)

Bádogbódé, két konténer és nagy halom műanyag cső áll egy lebetonozott placcon, Mosonmagyaróvár határában: ennyi látható nyoma van annak a több milliárdos állami támogatással épülő geotermikus erőműnek, amely – ha valaha is elkészül – a város 80 százalékát láthatja el távfűtéssel. Az elhagyatottnak tűnő kunyhót 2019-ben Hadházy Ákos mutatta be egy Facebook-bejegyzésben: a sufniról készített fotója azóta is emlékezetes maradt, mint a gyanús körülmények között felszipkázott uniós és hazai források mementója. Azóta sem vagyunk sokkal előrébb.

 

Tíz éve ígérik

A mosonmagyaróvári erőmű terve közel tíz évre nyúlik vissza: a beruházás mögött egy olyan cégcsoport, a Kovács Imre Zoltánhoz közel álló EU-Fire csoport áll, amely országszerte ismertté vált a hasonló, olykor félúton elakadó geotermikus projektjeiről. Kovács és cégei először egy 2011 óta befejezetlen battonyai erőmű-beruházás kapcsán hallattak magukról. 2012-ben aztán megjelentek Mosonmagyaróváron is. A helyi önkormányzat városüzemeltető kft.-je, valamint Kovács vállalkozásai – köztük a cikkünk szempontjából legérdekesebb Geotherm Hungary Kft.– külön projektcéget is létrehoztak a mosonmagyaróvári erőmű építésére; ebben Kovács Imre érdekeltségei számítottak többségi tulajdonosnak.

• Mi köti össze az erőműfejlesztési pályázat kiíróját a tenderen induló győztes és vesztes cégekkel?
• Milyen problémát lát ebben a Transparency International Magyarország szakértője?
• Hogyan határozzák meg a baráti, esetenként pedig az élettársi kapcsolatok a geotermikus energia kitermelésével foglalkozó hazai piacot?

A teljes riportot a Magyar Hang május 13-án megjelent, 2022/20. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!