Békeszilánkok

– Szerinted megnyomja a gombot?
– Nem hiszem.
– De hát őrült, nem?
– Nem tudom. Inkább az öregedéstől meg az elmúlástól rettegő pszichopata.
– Az ugyanaz.
– Végül is.
– Akkor megnyomja a gombot?
– Valószínűleg nem. Tudod, az atomfegyver olyan eszköz, ami úgy van, hogy igazából nincs.
– Ezt nem értem.
– Hát, hogy aki tudja, halmozza, de soha nem vetné be.
– Akkor mi értelme van?
– Semmi.
– Így már értem.

Dévényi István

Polgár és propaganda

A polgár nem fogyaszt propagandát. Ami hiba. Muszáj szembesülni az elragadott országféllel, mert a propaganda (már amennyiben) a kormányváltás után lesz csak igazán élesre töltve.

*

Szeretem a meredek hegyi utakat, az éles visszafordítókat, amint az ember meglátja maga felett a következő kanyart, ahova előbb-utóbb megérkezik. A Mátrát csupa efféle útvonal cikázza, Mátraszentimrére is, így caplat fel a vízátfolyásoktól ragyás aszfaltcsapás. Ez már majdnem a csúcs, 800 méter magasan alig fagypont feletti a hőmérséklet, ám szikrázón süt a nap, mert az északi országrészt záporozó nehéz, koszos felhők odalent maradtak.

Jártam már erre, de valamiért nem figyeltem oda a Fallóskút táblára; most, ahogy szoktam, ha megsuhint az utazási ihlet, fék, és irány az új irány. Néhány „talán itt laknak”-házikóval csipkézett üdülőrész ez, a legtöbb a sufnis, házibarkács-viskó, amiket talán még a kalákaszocializmus emelt a sűrű erdős hegyoldalra. Keskeny, kövecses kacskaringó vezet közöttük, hogy valójában mennyire szűk, egy bugyogó csőtörést szemlélő brigád úttorlaszoló teherautója miatt derül ki: tolatni kínkeserves, megfordulni képtelenség. Izzasztó percek, sebaj, így kerül elibénk az újabb, kézzel írott jelzés: Kápolna arra.