Béranyák

Béranyák

Fotó: Unsplash/Jan Canty

Az ukrán béranya a hetedik hónapban van, két saját gyerekével és a férjével éltek együtt. A béranyaságra a férje unszolására mondott igent, „nincs más választásunk, kell a pénz”, mondogatta neki a férfi. A nő rábólintott, de a beültetés utolsó pillanatáig az járt a fejében, hogyan lehet ez elől elmenekülni. Nem látta a kiutat. Albérletben laktak, késtek a fizetéssel, a gyerekek kinőtt ujjú kabátban jártak, és hetek óta híg levesen és kenyéren éltek. A háború kitörése utáni napokban az utcában az egyik házat találat érte, az összes ablak betört a lakásukban. A nő leköltözött a bunkerbe a két gyerekkel, a férje ment megvédeni a hazát.

A spanyol biológiai szülők mindent megmozgattak, hogy kimenekítsék a nőt. Nagy költségű mentőakciót kezdtek szervezni, kapcsolatba léptek más szülőkkel, akik szintén ukrán béranya szolgáltatásait vették igénybe. Sokba kerül az olyan speciális kiképzésen átesett csapat, sofőr, aki a háborús övezetbe megy be egy konkrét személyért. Több ilyen ügynökség is létezik a világon. A béranya rábólintott, hogy elhagyja az országot, de leszögezte, hogy a gyerekeit mindenképp viszi. Több napon át tartott az út, míg Moldovába értek. Ott a biológiai szülők várták őket. Már együtt vannak, biztonságban. A baba nagyjából két hónapon belül érkezik. A szülésre a biológiai szülők vissza szeretnék vinni a béranyát Ukrajnába, mert ha az országon belül születik a baba, akkor az ottani törvények szerint a biológiai szülők kerülnek a születési anyakönyvi kivonatba, a béranya neve nem szerepel benne.

*

Ukrajna fontos béranyaközpont volt. Az országban legálisan működtek klinikák, ügynökségek, ahol harmincöt év alatti nők adták el petesejtjeiket, és hordták ki mások gyerekeit. Az ukrán törvények értelmében csak olyan pároknak elégítették ki a gyerek utáni vágyát, akik heterók, és orvosi papírjuk volt róla, hogy természetes úton nem megy nekik.

A teljes cikket a Magyar Hang április 14-én megjelent, 2022/16. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!