
A szemünk előtt alakul át az évtizedeken át megszokott, az euroatlanti együttműködésen és szolidaritáson alapuló nyugati világrend. Milyen következményekkel járhatnak a változások, mennyire lehet tartós Donald Trump jelenlegi kiszámíthatatlan politizálása? Mit tehet az Európai Unió? Erről beszélgettünk többek között az Egyesült Államokban élő Berend T. Iván történész-akadémikussal.
– Donald Trump újabb elnökségétől kezdve mintha radikálisan átalakulna a világpolitika. Elképzelhető lenne, hogy a magyar kormány eddigi rendhagyó politikája elismerést és támogatást kap hosszú távon a világ legjelentősebb hatalmától?
– Ha Trump nem keveri össze, mint már tette, Magyarországot Törökországgal, akkor elismerő szavakat valóban kaphat. Az Európa ellen bevezetett amerikai vámok alól kivételt azonban nem. De ez nem sokat számít, mert Magyarország piaca mintegy 80 százalékban az Európai Unió vámmentes piaca, az országba beáramló és befektetett tőke európai, 56 százalékban német tőke, s most a kínai befektetések is nyomulnak előre.
– Donald Trump sok szempontból kiszámíthatatlan irányvonala következtében az eddigi világpolitikai egyensúly is megváltozhat. Feltételezhető, hogy egy Oroszországgal kötendő paktum akár Közép-Európa sorsára is hatással lehet?
– Trump mindenesetre hajlandó odadobni Ukrajnát Putyinnak, és az Orbán-kormány eleve Putyinra játszik. De nem akar kilépni az unióból, mivel onnan mégiscsak ömlenek az eurómilliárdok, eddig 23 ezer milliárd forint, s a következő években újabb 43 milliárd eurót (15 500 milliárd forintot) hívhat le Magyarország az EU-tól. Egy keményebb uniós politika esetén erre nem kerülhetne sor, és az Orbán kormánynak döntenie kellene, hova is áll.
• Hogyan jöhet ki Magyarország a kialakult politikai helyzetből?
• Mennyiben hasonlítható a helyzet a múlt század húszas–harmincas éveihez?
• Milyen lehetőségei vannak az Európai Uniónak a kialakult új helyzetben?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 13-ig kapható 2025/10. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!