
Március elején még lassú, de fokozatos újranyitás volt a terv a német fővárosban, húsvét előtt azonban ismét meghosszabbították a korlátozásokat április 18-áig a brit vírusvariáns agresszív terjedése miatt. A vendéglátóegységek megszenvedik, a könyvesboltok viszont jól viselik a 2020 vége óta tartó lezárást. Az oltások lassan, de biztosan haladnak. Az emberek pedig fogyó türelemmel, de kitartóan viselik a bezártságot. Riportunk szerzője nappal aktatologatóként, éjszaka basszusgitárosként tevékenykedik hat éve Berlinben.
Meglepően csípősek tudnak lenni a március eleji éjszakák Berlinben. Az Északi-tenger itt van a „szomszédban”, 250 kilométernyire, a szél pedig gyakran hoz abból a vérpezsdítően fagyos levegőből. Ennek annyira nem örülök, amikor csütörtök hajnali 3 órakor kutyagolok Berlin pergődobokra emlékeztetően sík vidékén egy basszusgitárral a hátamon, egy hangfallal a kezemben. A távolban az éjszakai buszmegálló tábláján a Hermannstrasse üresen kongó gyorsétkezdéinek neonfényei derengenek.
Ebben a pillanatban a városnak még ez az egészen forgalmas része is teljesen kihalt. Nagyon szürreális az élmény. Az üres üvegeket gyűjtő 2-3 hajléktalanon kívül egyedül egy patkánycsaládot látok a közeli felüljáró tövében, de ők jobban meglepődnek tőlem, mint én tőlük. A jól megtermett papa patkány szinte végigmér a szemével, olyan szokatlan számára egy ember látványa az éjszakában. Felcsapom a telefonom, teljen az idő, amíg jön az éjszakai busz.
A teljes riportot a Magyar Hang április 1-jén megjelent 2021/14. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!