Beteg, gonosz

Amikor ezt a cikket írom, a híradások szerint az ukrán főváros a háború kezdete óta az egyik legpusztítóbb rakéta- és dróntámadáson van túl. Ha sokat ecsetelem a civil célpontokat támadó agresszor kegyetlenségét, a polgári lakosság szenvedését, a keresztény tanításból gúnyt űző fideszes „erkölcs” alapján ukrán propagandát terjesztek. Ezáltal azt kockáztatom, hogy a lapommal együtt valamiféle listára kerülök; az egyéb következmények egyelőre bizonytalanok.

De mit tehetnék? Úgy hiszem, van bennem képesség az árnyalatok érzékelésére (sosem voltam ruszofób, szemben a 2010 előtti évek Orbán Viktorával), de elkövető és áldozat világos megkülönböztetésétől taktikai megfontolásból sem vagyok hajlandó eltekinteni. Meggyőződésem, hogy ez a természetes, magától értetődő, emberi hozzáállás, és csak nagyon erőteljes külső hatásra lehet vakká tenni bennünket a nyilvánvaló igazságra, kiölni belőlünk a szenvedők iránti részvétet. Ez a külső hatás esetünkben az orbáni propaganda, amely civilizációnk pillérei ellen indít támadást. Orbán Viktor mesterséges intelligencia segítségével kreált videója az Ukrajnából koporsóban hazahozott fiatal magyar férfiakról vagy Szentkirályi Alexandra csomagtartós-kötözős előadása csakis egy abnormális, beteg és gonosz elme szüleménye lehet. Nem sátáni jelenség, ahhoz hiányzik a formátum. A pőre vagyon- és hatalomféltés, amely az efféle aljaskodást hajtja, kiábrándítóan kisszerű, földhözragadt, pocsolyaszagú.

Jól tudom persze, az emberekben élő zsigeri félelmekre való alapozás, egy alternatív valóság felfestése ősi politikai fortély, s van elemzői magyarázat az efféle kampányra. Most ér véget a Voks 2025 címet viselő, Ukrajna uniós csatlakozása ellen indított szavazás, a finisben pedig mindent bevet a Fidesz. Ám ha a jövőben – hogy ezzel az elcsépelt megfogalmazással éljek: – egy normális országban szeretnénk élni, határt kell szabnunk a gyűlöletkeltésnek.

Ismételjük el: Ukrajna csatlakozása nem aktuális kérdés, nem csupán a háború miatt áll távol szomszédunk az EU-tagság feltételeinek teljesítésétől. Ha valaki mégis sürgetné a felvételt, a tagországok, így hazánk feje fölött nem születhet döntés. Az agresszor (értsd: tömeggyilkos, háborús bűnös) Putyin több mint három éve háborúzik Ukrajna területén, de egy pillanatra sem vetődött fel, hogy a nyugati szövetségi rendszer tagjai aktív, hadviselő félként jelenjenek meg. A szomszédos országban zajló háborúban részt vevő, vérüket ontó magyar katonák így csak a beteges fantázia termékei. Ez a kampány – szerintem – kimeríti a „valamely nemzetiség, nép” ellen gyűlöletre uszítás büntetőjogi kategóriáját, még ha az elkövető miatt nincs is olyan állapotban a hazai jogállam, hogy megtorolja. Orbán Viktor például egy hete az állami rádióban Zelenszkij elnök kapcsán közösségként gyalázta az emberei által bűnözőkként, a magyarságra veszélyként leselkedőkként megbélyegzett ukránokat („amikor egy ukrán azt mondja neked…”, „tudjuk, hogy kicsodák…”, stb.).