
Hosszú idő után először hozott a német érdekeket figyelembe vevő döntést az Egyesült Államok. A megromlott transzatlanti kapcsolatok javítása jegyében jó eséllyel hamarosan befejeződhet az Északi Áramlat bővítése is, amely megfelelő alapot adhat Joe Biden és Vlagyimir Putyin közelgő csúcstalálkozójához is. A Berlinnek, és közvetetten Moszkvának tett amerikai gesztust váratlan pofonként élte meg a lengyel és az ukrán diplomácia.
Joe Biden beiktatása óta először találkozott személyesen az orosz és az amerikai külügyminiszter. Szergej Lavrov és Antony Blinken az Északi-sarkvidék körül elhelyezkedő nyolc országot tömörítő Arktiszi Tanács ülésének mezsgyéjén tárgyalt egymással. A megbeszéléseken nem született áttörés, ám a konstruktív hangnem azt jelzi, hogy mindkét fél készül az államfők csúcstalálkozójára. Ennek a lehetőségét még Biden vetette fel, azóta pedig el is dőlt: június 16-án Genfben találkoznak.
Az Egyesült Államok és Oroszország továbbra is másképpen látja a világot, nézeteik nagymértékben eltérnek a nemzetközi helyzet megítélésében és a megoldás megközelítésében is, ám a jelenlegi feszült helyzetben már a találkozó ténye is örvendetes.
Ezekről is olvashat még a cikkben:
• Miként függ össze a találkozó az Egyesült Államok és Németország viszonyával?
• Hogyan érinti mindez az ukrán és a lengyel diplomáciát?
• Miért bólinthatott rá Joe Biden az Északi Áramlat bővítésére?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!