Bilincs-bilincs-rács

A politikus nem csukathat le senkit. Legalábbis egy demokráciában nem. Ezt azért érdemes időben kimondani, mert Magyarországon egyre inkább, sőt hatványozottabban azt a hangulatot látom, amit mi Szlovákiában már egyszer átéltünk. Amikor megbukott a Fico-kormány, sokan nem egyszerűen változást akartak, hanem elégtételt is az előző évek sérelmeiért. Egy idő után pedig szinte természetessé vált, hogy politikusokat képzeltek rács mögé.

Aztán valóban jöttek a látványos ügyek. Robert Kalinákot őrizetbe vették, majd rövid idő után szabadlábra került, ma ő a hadügyminiszter; a volt rendőrfőkapitány, Tibor Gaspar ellen büntetőeljárások indultak, ma ő a szlovák parlament alelnöke; Dusan Kovácik volt főügyészt elítélték, ma szabadlábon van; Robert Fico kiadatásáról pedig a parlament döntött, és hajszálon múlt a mentelmi joga, ma ő a miniszterelnök. De nem az akkori miniszterelnök, Igor Matovic írta a vádiratokat, és nem a politikusok hozták az ítéleteket. A politika legfeljebb azt teheti, hogy nem telefonál oda. Nem ad utasítást. Nem mondja meg a rendőrnek, kit vigyen el, az ügyésznek, kit vádoljon meg – és a bírónak, kit ítéljen el.

Szlovákiában a Fico-kormány bukása után a Curilla-csoport körül ismertté vált nyomozók, ügyészek és más rendőrségi szereplők vállalták el a legkeményebb ügyeket. Lehet vitatkozni a módszereiken és az egyes eljárásokon, de voltak, akik óriási személyes és szakmai kockázatot vállalva nekimentek olyan ügyeknek is, amelyek korábban érinthetetlennek tűntek. Magyarországon a kormányváltás után ez talán még nehezebb. A társadalmat olyan szintre feszítették, hogy sokan már nem egyszerűen elszámoltatást várnak. Neveket várnak. Rogánét. Orbánét. Szijjártóét. Mészárosét. A nagy halakét. És itt kezdődhet Magyar Péter és a Tisza Párt valódi problémája.