Bírjuk-e cérnával?

Sehol egy papírfecni Rogán vagy Orbán aláírásával olyasmi szöveggel, hogy „ezt most ellopjuk”, kelt…, Orbán Viktor/Rogán Antal sk. Ez az elszámoltatás legnagyobb problémája. Bezzeg a két évtizedes szülinapja okán most ünnepelt őszödi beszédben minden elhangzott feketén-fehéren a hazugságról (csak meg kellett tisztítani a szöveg szándékának árnyalataitól egy jól szerkesztett egyperces verzióban).

Abban persze az volt a nagy szám, hogy valami olyanról rántotta le a leplet, amit legfeljebb sejteni lehetett, a nyíltan, sőt propagandagépezete által dobhártyaszaggatóra hangosítva hazudó exhatalom viszont nem paraván mögött lopott, hanem kérkedve. Vagyis, van itt egy ellentmondás. Minden egyes kellemetlenül árulkodó adat elé igyekeztek külön vasbetonba alapozott paravánt emelni, hogy láthatatlanná váljon a tolvajlás, de közben magánhelikoptereik gyémántpropellere lazacos kaviárt csapott szét uradalmaikon vágtató zebráik hátán és Hermès táskáikon. A titkolózás kíváncsiságot növelő pszichológiai ellenhatásaival is számolhattak volna, de egy idő után már csak a pénzt számolták, és sosem jutottak a végére.

Az elszámoltatás nagyobb ügyeinek mindegyike olyan, mint az évekkel ezelőtt egymás mellé dobott pecabotok összegabalyodott damiljai: szabad szemmel is jól látjuk, hogy mit mivel kötnek össze az átlátszó zsinórok, viszonyaik mégis szinte átláthatatlanok, és csak nagy türelemmel lehet őket kibogozni. A gubancok minden esetben részletes feltárást kívánnak, viszont minél aprólékosabb a nyomozati munka – és így minél erősebb bizonyítóerővel bírnak egy bíróság előtt az információk – annál nehezebben követhetők és annál érdektelenebbek az egyszerű, pár perc alatt átlátható összefüggésekre vágyó közvélemény (közlények összessége) számára. Aki bármilyen kusza csomót próbált már nem gordiuszi módon kioldani, tudja, nagy türelmet igényel. Az meg sokakban nincs – és nem sokakban van. Többnyire a végén így is, úgy is elvágja az ember a zsinórt.