Ki menti meg Bolsonarót?

Ki menti meg Bolsonarót?

Bolsonaro egy felújított templom átadásán Brazíliában (Fotó: Itawi Albuquerque/AGIF/Reuters)

Kétségbeesett lépésekkel igyekszik visszaszerezni támogatottságát Jair Bolsonaro brazil elnök, aki 2018-ban populista ígéreteivel és dörgedelmes nagyotmondásával nyerte el a szavazók rokonszenvét. A kormány legutóbb 17 százalékra mérsékelte az üzemanyagokra, a villamos energiára és a távközlésre kirótt adókat, amitől azt várják, hogy jelentősen megkönnyítik a brazilok mindennapjait. Ám sokan attól tartanak, hogy a kritikusai szerint csak „trópusi Hitler”-nek nevezett politikus mást is bevet majd, hogy elnök maradhasson.

Bolsonarónak persze cseppet sem lesz könnyű felmutatni valamilyen eredményt az októberi választásokig. Ismert: a latin-amerikai ország rendkívül megszenvedte a koronavírus-pandémiát, amelyben 675 ezren haltak meg, ami nem kis részben Bolsonaro felelőssége, aki jó ideig a járvány létezését is tagadta. Az elnök előszeretettel hangoztatta áltudományos nézeteit, máskor pedig szájmaszk nélkül protestált a korlátozó intézkedések ellen. Az illiberális politikusnak gazdasági téren sem sikerült nagyot alkotnia: mióta ő az elnök, az ország bruttó hazai terméke mindössze 2 százalékkal nőtt, nem is beszélve az inflációról, ami mostanra elérte a 12 százalékot. A végeredmény: már 33 millió brazil éhezik, 14 millióval többen, mint két évvel ezelőtt.

• Hogyan állnak a közvélemény-kutatási adatok?
• Erővel is megtartaná Bolsonaro a hatalmat?
• Hogyan próbál új szavazókat találni az illiberális elnök?

A teljes cikket a Magyar Hang július 22-én megjelent, 2022/30. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!