Borkánon V. – Ahol már a Simpson se jár

A magyar bor mint gazdasági szektor helyzetéről igen eltérő mondások vannak. A lassú fejlődéstől az utolsó utáni óráig mindenfélék. Nem értek a dologhoz, ezért megfejtésem sincs, a számok elvileg magukért beszélnek, de az is lehet, hasbeszélő bábozik azokkal is. A Vince magazin júniusi számát olvasom, Gabay Balázs összeállítása, „Politika, országimázs és exportlehetőségek”. Nem tanulmányértékű, de széles spektrumú, sokmegszólalós, politikai állításoktól sem visszariadó írás. Vitaindítónak, „keynote speech”-nek legkevesebb megteszi, többre nekem se futja. Ahogy mondtam, a szőlő és a bor engem sosem mint exportlehetőség, márkaépítés, marketingmondás izgatott, s bár nem kenyerem, elismerem, sokaknak szó szerint az. Ezért csak pár aprósággal foglalkozom most.

Először is. Az Orbán-rezsim kártétele hazánk nemzetközi megítélésében evidencia. Az ezzel összefüggő ideológiai karantén úgyszint’ keveseknél vita tárgya. Hogy ezt a magyar bor mint gazdasági-kulturális entitás megszenvedte, megint csak nem kérdés. S talán erre is vonatkozott a szerző azon megjegyzése, miszerint a kormányzati befolyás egy-egy területre nemcsak közvetlen gazdasági intézkedésekben mérhető, hanem implicit módon értékválasztása, szellemisége mentén is (képzelhető a lengyel bornagykereskedő zavarodottsága, aki ’22 után magyar partnereit arra kérte, a palackon lehetőleg ne tüntessék fel, vagy legföljebb alig láthatóan a származási országot…). Én mégsem az elmúlt tizenhat év külpolitikájában, különutas, álkuruc retorikájában látom a fő gondot. Mert bár minden, amit egy honfitársunk tesz, nem tesz vagy mond, elérése arányában, az egész nemzetet reprezentálja külföldön, a Primitivót, Lambruscót, Barolót sosem Meloni miatt ittam vagy nem ittam. A politika csak olyan kérdésekben vízválasztó, ahol nincs szilárd megítélés, önértéken kivívott rang. És nekem meggyőződésem, borainknak régen nincsen.

Borainknak, írom, de valójában nekünk. Mire gondolok?