Bizarr megszégyenítést élhettek át egyes nők a nyolcvan évvel ezelőtti felszabadulása után Párizsban

Párizs nyolcvan évvel ezelőtti felszabadulása egybeesett egy bizarr népítélet-sorozattal, amelyről fényképek tucatjai is tanúskodnak. A németekkel közelebbi viszonyba került nőket kopaszra borotválták, olykor lemeztelenítették, majd szitkozódva körbevezették az adott településen. Háttér, lélektani motiváció, trauma, Sartre és a köztársasági spanyolok tiltakozása.

Robert Jordan, az amerikai újságíró és gerilla ránézett Maríára, aki elébe tette a serpenyőt. „Barna arcából fehéren villantak elő a fogai, s a bőre, a szeme egyazon dióbarna színben aranylott. Magas arccsontja volt, vidám szeme, egyenes, telt szája. Rövidre vágott haja, amely alig volt hosszabb a hód szőrméjénél, aranybarnán csillogott, mint a napsütésben érlelődő búzatábla. A férfi szemébe mosolygott, és tenyerével végigsimította haját, de amint elvette a kezét, haja rögtön ismét felugrott. »Gyönyörű az arca – gondolta Robert Jordan. – És még szebb volna, ha nem nyírják le a haját«” – olvashatjuk George F. Hemingway Akiért a harang szól című regényében. A történet a spanyol polgárháború idején játszódik, a főhős, a köztársaságiak oldalán harcoló újságíró szerelmét, Maríát a falangisták megerőszakolták, és megszégyenítésül levágták a haját. Amikor a köztársasági gerillák rátaláltak, „nem akart beszélni, egyfolytában sírt, és ha valaki hozzáért, úgy remegett, mint egy ázott kutya”.

Kényszer, haszon, szerelem

Az 1940-ben megjelent regény személyes, az írónak a spanyol polgárháborúban szerzett, nem egyszer brutális tapasztalatain alapul. Hemingway 1944-ben a partraszálló nyugati csapatokkal tért vissza Európába, majd augusztus végén a felszabadult Párizsba, a városba, „amelyet a legjobban szerettem a világon”. Az író a felszabadított területeken kialakult kaotikus állapotokkal is szembesülhetett. Feltehetően ismét tanúja lehetett a jelenetsorozatnak, amikor a francia ellenállás győztes katonái az ellenséggel való együttműködés vádjával nőket aláztak meg, vetkőztettek le, és nyírtak kopaszra az összecsődült szitkozódó tömeg előtt. A középkori szertartásra emlékeztető népítélet során főként azokat az asszonyokat és lányokat hurcolták meg, akik – a korabeli kifejezéssel élve – „horizontális kollaboránsok” voltak, azaz intim viszonyba kerültek német katonákkal, de olykor azokat is, akik a megszállók alkalmazásában álltak – akár mint takarítónők.

• Miként zajlottak ezek a megalázások?
• Milyen „hagyományai” vannak ennek a módszernek?
• Hová vezettek az akkori tiltakozások?